DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Rali

Két vállra fektettük a miskolci "mumust"

A 20. Vredestein Miskolc Rallyra kettős érzéssel érkezett Jánosa Ákos és Brunekker Árpád. Mivel mindeddig még nem sikerült célba érniük, reménykedtek, hogy a régóta ""mumusnak" tartott Miskolc Rally idén nem győzedelmeskedik felettük. A reményeket valósággá váltották, ugyanis befejezték a versenyt, és a kategória 2. helyén végeztek.

Már a csütörtökön megrendezésre kerülő hivatalos teszten is jókat autózott Ákos és Árpi, és egyre jobban érezték magukat a Citroen C2R2-ben. Még mindig csak szokják a fiúk az autót, de úgy érzik, hogy egyre jobban tudnak teljesíteni, és magukhoz képest már sokat tudnak javítani az idejükön is. A kedvencük a Kánó-Ragály gyors volt, attól függetlenül, hogy a minősége nagyon rossz volt. A kitűzött céljuk elsősorban annyi volt, hogy végre be tudják fejezni a Miskolc Rallyt. Ennél azért sokkal jobban sikerült a szezonnyitó futam, mert a célba érés mellett dobogós helyen végeztek.

 

"A miskolci verseny évek óta "mumus" volt a számunkra, mert még soha nem sikerült befejezni ezt a futamot. Úgy tűnik most mi bizonyultunk erősebbnek, és fantasztikus érzés volt célba érni, és kupával távozni. Persze azért nem volt ez a hétvége olyan egyszerű, mint ahogy így utólag látszik. De a Bakó Rally Teamnek ezúton is szeretnénk megköszönni, hogy ismét rugalmasak voltak, és a föld alól is, de kerítettek egy szélvédőt, amit még éjszaka be is raktak, hogy másnap ismét rajthoz állhassunk. Mindent összevetve boldogan távoztunk, és természetesen már most nagyon várjuk a következő versenyünket, ami úgy néz ki, hogy Bükfürdő lesz, ha nem lesz több változtatás." - mondta Jánosa Ákos.

 

A tesztre szüksége volt a rali párosnak, mert már régen mentek, és amúgy is szerették volna rendesen kipróbálni a legújabb gumiválasztásukat. A Hankook gumi bevált nekik, úgyhogy nem is keresgélnek tovább.

 

"Az összhang köztünk mindig 100%-os, de tisztában vagyunk vele, hogy van még mit fejlődnünk. Egyre jobban érezzük az autó, és a saját határainkat is. A Citroen C2R2 most is nagyon jól viselkedett az úton, nem volt kalandunk, teljesen jó volt minden. Van erő a kis méregzsákban, úgyhogy mi azon leszünk az idén, hogy kihozzuk a maximumot minden egyes versenyen az autóból, és magunkból is. A miskolci "mumust" el is felejtjük, mert végre nem fogott ki rajtunk. Pörgős, hangulatos, szuper kis hétvégét tudunk magunk mögött, amit az is bizonyít, hogy azért végre csak sikerült elhoznunk egy kupát is a Miskolc Rallyról."- mosolygott Brunekker Árpi.

 

A már jól összeszokott duó minden erejével készül a Bükfürdő Rallyra, ahol hasonló eredményeket szeretnének elérni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: