DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Rali

Érkezik a Toyota hátsókerekes R3-asa

Miközben az elmúlt hetekben elsősorban a Yaris WRC első murvás tesztjével volt elfoglalva a Toyota, a háttérben az R3-as fronton is folynak a munkálatok, és idén nyáron bemutatkozhat a világ első hátsókerék meghajtású R3-asa.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Toyota egyre több jelzést küld arról, hogy egyértelműen szeretne visszatérni a rali pályákra. Visszatérésük első lépéseként kijöttek a Yaris R1-es változatával, majd ezt követően elismerték, hogy dolgoznak egy 1.6-os turbómotor fejlesztésén.

A következő lépés már igazi szenzáció volt a maga nemében, hiszen a japánok Kölni-i báziusú motorsport részlege bejelentette, hogy a világon elsőként egy hátsókerék-hajtású raliautót épít az R3-as szabályok szerint.

 

A közelmúltban aztán ismét robbant a bomba, hisz az egyelőre bizonytalan jövő előtt álló Yaris WRC első murvás tesztjéről cikkezhettünk itt és itt is, azonban ezzel egy időben a TMG-nél azt is elismerték, hogy a GT86-os alapjaira épülő hátsókerekes autó fejlesztése is folytatódik és a csapat tervei szerint idén augusztusban, gyaníthatóan a német világbajnoki futamon a nagyközönség előtt is bemutatkozik a GT86 CS R3.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: