DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Rali

Stílust vált Kubica

Robert Kubica eddigi WRC-s pályafutása nem éppen mondható sikeresnek, ugyanis az utóbbi hónapokban a borulásairól vált hírhedté az M-Sport versenyzője. A következő futamtól kezdve azonban szeretne változtatni ezen a helyzeten"

 

Nem titok, hogy a legutóbbi, mexikói perec vitte rá a változtatásra a lengyelt. Tervei között szerepel, hogy vezetési stílusán bizonyos szinten változtatni fog, és emellett az itiner felírásában is pontosabb akar lenni. Az újításokon nem akar sokat gondolkodni Kubica, már a portugál ralira komoly elgondolásai vannak. "Monte Carlo-ban nagyon jól kezdtem, annak ellenére, hogy tudtam, nehéz lesz az év eleje. Most az itineren dolgozunk -a szűk szakaszokat részletesebben kell majd felírnunk, hogy kisebb legyen a hibázási lehetőség." - mondta el a korábbi WRC2-es bajnok.

 

A világbajnokság következő futama Portugáliában lesz, ahol az eredeti tervek szerint nem iktattak be Kubicának komolyabb tesztutat, ám az M-Sport most megpróbál valami lehetőséget összehozni a lengyel számára. "Aszfalton egész jó az itinerem, a keskeny utakon viszont vannak hiányosságok bőven. A futam előtt még a vezetési stílusomon is kellene csiszolni, hiszen olyan murvás részeken fogok autózni, amelyekről viszonylag kevés tapasztalatom van."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: