DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 9. kedd
Rali

Nyolcadjára is Loeb Argentína ura (videóval)

Sebastien Loeb annak ellenére sem rozsdásodott be, hogy idén már csak kedvtelésből ralizik, Argentínában visszatért és nagy fölénnyel szerezte meg a győzelmet a két Volkswagenes, Ogier és Hirvonen előtt.

Az első két naphoz hasonlóan az utolsóra is négy gyorsasági szakaszt jelöltek ki az Argentin Rally szervezői, de két ponton így is eltértek a korábbi a gyakorlattól. Az egyik, hogy a szombati pályák lényegesen rövidebbek voltak, a pályák 40 kilométeres átlaghossza a felére csökkent, a másik, hogy a 4 gyorsaságit köztes szervizlehetőség nélkül kellett abszolválni.

Az első hely kérdése tulajdonképpen már pénteken eldőlt, miután Sebastien Ogier nem bírta a Loeb által gyakorolt nyomást és két apró hibát is elkövetett. Loebnek a befejező napon így csak arra kellett törekednie, hogy kerülje a rumlit. Nyilván nem azért lett kilencszer egymás után világbajnok, hogy egy ilyen feladatot ne oldjon meg csuklóból, így megszerezte amiért jött, sorozatban nyolcadszor is megnyerte az Argentin Rallyt. "Nagyon felkavaró ez a mostani győzelem" - mondta Loeb az utolsó gyorsasági beírójában. "Szeretnék köszönetet mondani a pálya szélén álló rengeteg szurkolónak, fantasztikus érzés érezni a támogatásukat ebben az országban. A verseny eleje egy kicsit komplikált volt, de ezt követően úgy érzem tökéletesen vezettem, nagyon boldog vagyok hogy sikerült nyerni, nagyszerűen érzem magam." A győzelemért járó pontokkal Loeb feljött a második helyre a bajnokságban!

A bajnokság éllovasának második helye sem forgott veszélybe, mivel Ogier mögött csak egy nagy szünet után következett Jevgenyij Novikov. Az orosz fiú szombaton egy másik Volkswagenessel, Jari-Matti Latvalával volt elfoglalva, aki minden egy lapra feltéve támadta a harmadik helyet. A finn fiú ezúttal ihletett formába versenyzett, a nap valamennyi gyorsasági szakaszát megnyerve, beleértve az extra pontokat adó power stage-et is, letaszította Novikovot a dobogóról. Latvalának köszönhetően a Volkswagen két autóval képviseltette magát a dobogón, így olyan nagy lépést tett meg a márka világbajnoki cím felé.

Az Argentin Rally végeredménye (nem hivatalos):
1. Sébastien Loeb/Daniel Elena, Citroën DS3 WRC 4:35:56.7
2. Sebastien Ogier/J. Ingrassia, Volkswagen Polo R WRC +55.0
3. Jari-Matti Latvala/Miikka Anttila, Volkswagen Polo R WRC +2:00.8
4. Jevgenyij Novikov/Ilka Minor, Ford Fiesta RS WRC +2:36.7
5. Thierry Neuville/Nicolas Gilsoul, Ford Fiesta RS WRC +4:40.5
6. Mikko Hirvonen/Jarmo Lehtinen, Citroën DS3 WRC +6:23.9
7. Mads Ostberg/Jonas Andersson, Ford Fiesta RS WRC +11:02.2
8. Andreas Mikkelsen/M. Markkula, Volkswagen Polo WRC +13:22.1
9. Dani Sordo /C Del Barrio , Citroën DS3 WRC +13:22.3
10. Martin Prokop/M. Ernst, Ford Fiesta RS WRC +14:07.6...

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: