| |
Skodás győzelem született a Mecsek alján
2012.06.04, hétfő 08:59

A SKODA ismét bizonyított! A SKODA Rally Team Hungaria csapata a 8 gyorsasági szakaszból 7-et megnyert, így a tavalyi év után ismét Skodás győzelem született a Mecsek alján.

Az idei 2. megmérettetésről kérdeztük a csapat pilótáját, Herczig Norbertet:

Tudom, hihetetlenül hangzik még is minden nagyképűséget mellőzve azt kell, hogy mondjam, egy kiegyensúlyozott, nyugodt versenyen vagyunk túl! És, hogy miért hangzik ez hihetetlenül? Aki figyelemmel kísérte az eseményeket, láthatta, hogy egész hétvégén, minden csapat az időjárás kénye-kedve szerint osztott-szorzott. Olyan gyorsasággal változtak az égi viszonyok, hogy senki nem lehetett elég okos. Mindannyian ki voltunk téve annak, hogy rosszul döntünk, főleg az első kettő gyorsasági szakasz esetében, amelyek a hagyományoktól eltérően pénteken késő este kerültek megrendezésre. Talán egy békát kellett volna beszereznünk ahhoz, hogy tökéletes döntést hozhassunk, hiszen ekkor még az sem segített, hogy a rajt előtt felnézzünk az égre, mert a sötétség mindent elborított…

A SKODA beállatásai a verseny előtti teszten nagyon jól sikerültek, de még ezen felül is egész hétvégén kettő mérnök állt folyamatosan a csapat rendelkezésére, ami óriási segítség volt úgy, hogy a tavalyi évről már mindkettőjüknek volt pályaismerete.
Azt tehát tudtam, hogy az autónk jó, már csak az abroncsokat kellett jól megválasztanunk, hiszen ezen a versenyen, ezen állt és bukott minden versenyzőpáros eredményessége.

A hosszas számolgatások után végül: Egy biztonsági döntést hoztunk!

Ez a döntés egész hétvégén megkönnyítette a dolgomat, hiszen tudtam, az abroncsválasztásunk a lehetőségekhez mérten a legjobb lesz!

Én személy szerint szeretem a kihívásokat, úgy hogy vártam a sötétben való autózást, amit jó érzéssel csináltunk végig és a biztonsági döntésünknek köszönhetően, nagyon kicsi különbséggel a 2. helyen zártunk.

A 2. versenynapon folytatódott a kiélezett küzdelem a másodpercekért. Az óriási nyomás ellenére az első kettő helyen versenyző Super 2000-es csapat nagyon sportszerűen küzdött az elsőbbségért.

A SKODA Rally Team Hungaria csapatának szerencsére egész hétvégén sikerült megtartania a maga ritmusát. Sőt, a 2. napot úgy kezdtük meg, hogy tudunk, még van bennünk, képesek vagyunk gyorsulni. Bár még aznap reggel is kétséges volt, ki, milyen abroncsot választ az első 3 szakaszra, mi kitartottunk az előző napi döntésünk mellett, ami hozzásegített minket ahhoz, hogy elkezdjük a felzárkózást.
Azért azt meg kell említenem, hogy természetesen a jó abroncsválasztás nem csak a mi csapatunk szakembereinek tudását dicséri, hanem azt is, hogy az év elején a Michelin az SRTH mellett tette le a voksát, így megtehetjük, hogy egész évben a Michelin kiváló minőségű és választékú abroncsaival versenyezhetünk.

A biztonsági döntésünk végül a 2. napon is igazolt bennünket, hiszen szép lassú léptekben ledolgoztunk a hátrányunkat, majd a 6. gyorsasági szakasz végére átvettük a vezetést.

Azt gondolom, ez az eredmény ismét az egész csapatnak, a hátterünkben dolgozó minden szakembernek és partnernek együttesen köszönhető, így ma boldogan mondhatom:

A Skoda ismét bizonyított! A SKODA Rally Team Hungaria csapata a 8 gyorsasági szakaszból 7-et megnyert, így a tavalyi év után ismét Skodás győzelem született a Mecsek alján.

Skoda Rallye Team Hungary


Hozzászólások:


Kapcsolódó hírek
 
Formula 1 hírek
Motoros hírek
Rali hírek
Autós hírek
AFM hírek