| |
Garmin Racing Team: Dobogóra fel
2012.05.20, vasárnap 09:20

A Garmin Racing Team versenyzői immár második megmérettetésükre készülnek a Rali-Túra Bajnokságban. A felkészülés megkezdődött a várakozás talán még nagyobb, mint eddig. A magas nevezői létszám pedig garantálja a nagy csatákat minden kategóriában.

Domonkos László: - Szerencsére az autó Tatabányán hiba nélkül teljesített, így csak karbantartási és szépészeti munkálatok maradtak az előkészületek közül. A féket próbáljuk költséghatékonyan fejleszteni, hogy mennyire sikerült, kipróbáljuk Ózdon Budavári Zoli jóvoltából. Az autó új fényezést és matricát is kapott. A design változatlan, ugyanis megtetszett ez a színösszeállítás, így maradt az idén is. A programozással készen vagyunk, tehát várjuk a tesztet, amelyet kivételesen úgy tűnik, hogy pénteken beiktatunk.

- Száraz körülményekre számítunk hétvégén. Hiszen ez az őszies időjárás még a hangulatunknak sem kedvező.

- A pályák sok újdonságot nem tartogatnak, maximum az irányuk. Így is ismerős még 2007-ből, amikor Hondával versenyeztünk első osztályban. Alapvetően nagyon kedvelem mind a két gyorsaságit. Van egy - két nagyon tempós bátorságpróbás kanyar, amelynél jobban oda kell figyelni. Mindemellett igazi kellemes versenypályák.

- A célunk most, hogy gyorsulni szeretnénk Tatabányához képest. Remélem az új fékek és a teszt is fog ebben segíteni. Abszolútban az első ötben lenne jó végezni, bár a dobogó, ami igazán csábító, a kategóriát meg ismét megnyerni, de ha lehet most rendes versenyben. Úgy, hogy senki nem kap büntetést.

Gyarmati Ariel: - A szokásos feladatokat elvégeztük, ezen kívül belső és külső felvételeket elemeztünk az utóbbi versenyről, hogy miken kell változtatni a gyorsabb haladás érdekében. Apróbb változtatásokat kipróbálunk a futómű beállítás terén, valamint fejlesztettünk is és sikerült jó pár kilót lefaragni az autó súlyából.

- A pályának használható utak száma korlátozott Magyarországon, mindenképpen jól jön a frissítés, hogy mindkét gyorsasági visszafelé legyen. 2006-ban volt ebben az irányban valamelyik ORB versenyen. Akkor mentem rajta, remélem előtörnek majd az emlékek. Ezek igazi rally pályák magyar módra. Tempós és technikás részek váltakoznak, ami meg van fűszerezve gödrös, dobálós aszfalttal. Összességében ilyeneken szeretek versenyezni, tehát mondhatni kedvelem mindkét szakaszt.

- Bízunk benne, az időjósok nem tévednek és tényleg szép időnk lesz. Napos, de nem túl meleg, enyhe légmozgással. Ami ideális a versenyzéshez.

- A prológon a közönség kedvenc titulusra nem biztos, hogy én leszek a legalkalmasabb, és az autót sem szeretném a palánkkal megismertetni, de ígérem igyekszem látványosan autózni.

- Szeretnénk tempós stabil autózással célba érni. Szponzorainkat és a nézőket is kiszolgálni és természetesen jól érezni magunkat. Igazán elégedett az első hellyel lennék, de reálisan a dobogó valamelyik foka a cél. Még van mit tanulni erről a technikáról és lenne is rajta mit fejleszteni. Ha ezeken túl leszünk, élet-halál harc várható az első helyért...

RallyCafe.hu


Hozzászólások:


Kapcsolódó hírek
 
Formula 1 hírek
Motoros hírek
Rali hírek
Autós hírek
AFM hírek