A Dynamic Rally Team versenyzÅ‘je, PethÅ‘ István a balul sikerült nyitónap után, vasárnap mentette a menthetÅ‘t, és – beugró navigátorával, a végig remekül teljesÃtÅ‘, Zentai Kornéllal az oldalán – sikeresen felzárkózott az N-csoport 10. helyére, azaz ismét ponttal távozott az aktuális bajnoki futam, a Veszprém Rally helyszÃnérÅ‘l.
PethÅ‘ István: – Szombaton elég rosszul kezdÅ‘dött számunkra a hétvége, mivel az elsÅ‘ gyorson elkövettem egy kisebb hibát, a második gyorson pedig hiába próbáltam meg javÃtani, végig az elÅ‘ttem haladó porában haladva erre nemigen nyÃlt lehetÅ‘ségem.
– A második napon már tudtunk jobbakat menni, de végül Ãgy is csak a kategóriánk 10. helyéig jöttünk fel. Elkeseredésre nincs okunk, mert ismét pontot szereztünk, és sokan ezt sem mondhatják el magukról. Az autó végig jól működött a hétvége során, valamiért én voltam lassú az elÅ‘zÅ‘ évekhez képest. Ki tudja, talán ezek a pályák nem feküdtek annyira a stÃlusomnak, mint a korábbi veszprémi gyorsok.
– A hangulat az autóban kiváló volt. Beugró navigátorom, Zentai Kornél egész hétvégén jó munkát végzett, jól mondta az itinert, és úgy mentünk, mintha régóta összeszokott páros lennénk. A következÅ‘ versenyen, a Borsod Rally-n visszatér mellém megszokott másodpilótám, Bacigál Igor, úgyhogy ott ismét együtt támadunk majd ezerrel. Én szerettem volna több murvás versenyen indulni, de a Borsod Rally ezúttal aszfalton kerül megrendezésre. Mi persze Ãgy is megpróbálunk minden tekintetben tökéletesen felkészülni a soron következÅ‘ versenyre.
Zentai Kornél: – MindenekelÅ‘tt nagyon köszönöm (PethÅ‘) Tyutyunak, hálás vagyok, hogy rám gondolt, és én helyettesÃthettem Igort a másodpilóta szerepében. Sikerült viszonylag gyorsan összeszoknunk, úgyhogy ezzel szerintem nem volt semmilyen probléma. Egész hétvégén nagyon-nagyon jó volt a hangulat az autóban, én tényleg remekül éreztem magam, és ez volt életem egyik legjobb versenye eddig.
– Az eredmény kicsit lehetett volna jobb is, és mindenképp szerettünk volna ennél elÅ‘rébb végezni, de nagyon erÅ‘s volt a mezÅ‘ny, úgyhogy ezt a kategória-10. helyet sem éljük meg tragédiaként. Úgy érzem, ha lett volna még egy pár szakasz, még tovább tudtunk volna gyorsulni, mert egyre inkább ráéreztünk a verseny Ãzére, de Ãgy is minden szuper volt, és én remekül éreztem magam.