DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Motor

3. edzés: Marquez volt a leggyorsabb, Rossi csak a Q1-ben

Marc Marquez szép motorozást bemutatva futotta meg a harmadik szabadedzés, és egyben a hétvége legjobb körét. Az összesítést nézve Dovizioso és Iannone végeztek mögötte, a Ducati jó munkát végzett a frissített Desmosedicivel. Negatív meglepetés volt viszont Valentino Rossi teljesítménye, a ""Doktor" a Q1-ben lesz kénytelen küzdeni.

A királykategória számára szombat délelőtt 9:55-kor folytatódott a programsorozat Aragónban. A pénteki nap remekül sikerült a Ducati számára, akik a továbbfejlesztett motorjukat először próbálgatják éles körülmények között. A Honda hozta a szokásos jó formáját, a "hangvillások" viszont igen gyenge napot zártak, egyértelműen nekik van a legnagyobb szükségük a javulásra. Az időjárás ehhez partner volt, napsütés, és szinte teljes szélcsend uralkodott a pályán. Az első gyors kört követően Marquez, Lorenzo, Bradl, Hernandez és Dovizioso voltak az első ötben, ezek az idők azonban még természetesen a tegnapi legjobbaktól elmaradtak. Az első tíz percben Pol Espargaro és Marc Marquez már megjavították saját legjobbjukat, utóbbi igen közel volt az abszolút leggyorsabb körhöz is.



 



Az első harmad után Dovizioso, Marquez, P. Espargaro, Pedrosa, Iannone, A. Espargaro, Lorenzo, Bradl, Smith és Rossi voltak a Q2-t érő helyeken. A 18. percben de Angelis araszolt a pályán egy esés után. Az aktuális etapot Marquez vezette, P. Espargaro, Lorenzo, Iannone és Dovizioso előtt. A szabadedzés feléhez érkezve nem igazán történt változás, az első tízben továbbra is csak Marquez és az ifjabbik Espargaro tudott javítani tegnapi idején. Tizenhét perccel a leintés előtt Crutchlow szaladt le kicsit a pályáról, de az aszfaltozott bukótérnek hála gond nélkül ment tovább. Barbera viszont nem tudott új motorján maradni, az ő Ducatija a kavicságyban feküdve végezte, kapcsolatuk tehát igen döcögősen indul. Időközben Pedrosa is javított, pozíciót viszont nem nyert. Nem úgy, mint csapattársa, aki kicsivel több, mint 10 perccel a vége előtt megfutotta a hétvége leggyorsabb körét, 1"™48.191-et, ettől csupán egy ezreddel maradt el egy körrel később, ha nem véti el az utolsó kanyart, javíthatott volna.



 



 

Az edzés végeredménye:



 

# Név Csapat Motor Idő
1 Marc MARQUEZ Repsol Honda Team Honda 1:48.123
2 Andrea IANNONE Pramac Racing Ducati 1:48.366
3 Pol ESPARGARO Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1:48.377
4 Andrea DOVIZIOSO Ducati Team Ducati 1:48.394
5 Stefan BRADL LCR Honda MotoGP Honda 1:48.417
6 Bradley SMITH Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1:48.615
7 Dani PEDROSA Repsol Honda Team Honda 1:48.633
8 Jorge LORENZO Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 1:48.714
9 Cal CRUTCHLOW Ducati Team Ducati 1:48.796
10 Aleix ESPARGARO NGM Forward Racing Forward Yamaha 1:48.800
11 Valentino ROSSI Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 1:48.944
12 Yonny HERNANDEZ Energy T.I. Pramac Racing Ducati 1:49.069
13 Alvaro BAUTISTA GO&FUN Honda Gresini Honda 1:49.584
14 Karel ABRAHAM Cardion AB Motoracing Honda 1:49.596
15 Scott REDDING GO&FUN Honda Gresini Honda 1:49.781
16 Danilo PETRUCCI Octo IodaRacing Team ART 1:50.038
17 Hiroshi AOYAMA Drive M7 Aspar Honda 1:50.092
18 Alex DE ANGELIS NGM Forward Racing Forward Yamaha 1:50.787
19 Nicky HAYDEN Drive M7 Aspar Honda 1:50.859
20 Hector BARBERA Avintia Racing Ducati 1:50.893
21 Broc PARKES Paul Bird Motorsport PBM 1:52.007
22 Michael LAVERTY Paul Bird Motorsport PBM 1:52.315
23 Mike DI MEGLIO Avintia Racing Avintia 1:52.424
 

P1Race

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: