DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Motor

Marquez otthon akart bajnok lenni, ezért kockáztatott Misanóban

A MotoGP pontversenyét toronymagasan vezető Marc Marquez azt mondja, azért hajszolta magát hibába a San Marinói Nagydíjon, mert egy esetleges győzelemmel szerette volna növelni annak az esélyét, hogy ezen a hétvégén Aragonban, hazai pályán ünnepelje második világbajnoki címét.

A spanyol a misanói futam záró szakaszában Valentino Rossit üldözte az első helyért, ám döntő pillanatban elesett, és noha vissza tudott állni a versenybe, csak a 15. helyen intették le, s őt idén másodszor, a Hondát pedig idén először győzte le Rossi és a Yamaha.

 

Marquez elismerte, hogy túlvállalta magát, hiszen túlságosan is a hazai ünneplés gondolata járt a fejében.

 

"Misanóban vasárnap nem álltunk készen ahhoz, hogy a győzelemért harcoljunk. Mégis megpróbáltam, mert az volt a célom, hogy itt Aragonban biztosíthassam be a bajnoki címet. Így azonban nem lesz lehetséges. Kockázatot vállaltam és túllőttem a célon. Most arra koncentrálunk, hogy kézben tartsuk az előnyünket a bajnokságban" - mondta a fiatal spanyol, aki 13 futamon szerzett 11 győzelmével persze még mindig kényelmesen vezeti a tabellát csapattársa, Dani Pedrosa előtt.

 



Rossi a tavalyi Holland TT óta először állhatott a dobogó legfelső fokára, az elmúlt négy év során pedig még csak másodszor, így persze számára különleges volt a hazai siker.

 

"Nagyszerű volt ez a győzelem számunkra. Remek hetet töltöttünk Misanóban a barátaimmal és a családommal, erre a győzelemre pedig elég sokat kellett várnunk, ami még édesebbé tette a sikert. A hétvége során ráleltünk egy fontos dologra a beállításokban, amivel javítottuk a motor tempóját. A pálya karakterisztikája is segített, mert Misanóban általában jól megy az M1-es" - nyilatkozta az olasz a MotoGP sajtótájékoztatóján az Aragóniai Nagydíj előtt.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: