DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Motor

Kiadták az előzetes 2015-ös versenynaptárat

Miközben a gyorsasági motoros világbajnokság versenyzői az Aragóni Nagydíj első szabadedzésein mérték össze erejüket, az illetékesek sem tétlenkedtek: nemrég nyilvánosságra hozták a 2015-ös versenynaptár első tervezetét, amelyben csak apró eltéréseket fedezhetünk fel az idei kalendáriummal összevetve.

Mivel már csak öt forduló van hátra az idei világbajnoki szezonból, egyre több hír lát napvilágot a következő, 2015-ös évaddal kapcsolatban. A csapatok folyamatosan jelentik be jövő évi pilótafelállásukat, most pedig a versenynaptárral is közzétettek egy első tervezetet, amelyben tulajdonképpen semmi meglepőt nem találhatunk. Egyedül a Brit Nagydíj helyszíne változik az idei évhez képest, hiszen ahogy arról mi is beszámoltunk korábban, jövőre nem Silverstone-ba, hanem Doningtonba látogat majd a mezőny, mielőtt 2016-tól a most épülő Circuit of Wales kapja meg a rendezési jogot. Ezt leszámítva azonban voltaképpen semmi sem változik 2014-hez képest, ugyanúgy 18 futamból áll majd a szezon, s még az októberi tengerentúli futamok sorrendje is ugyanaz lesz, mint idén. Egyedüli változás, hogy az évadnyitó Katari Nagydíj egy héttel később, március utolsó napjaiban kerül megrendezésre, illetve ezúttal nem lesz egyhetes szünet az austini és argentínai fordulók között.


 
A gyorsasági motoros világbajnokság előzetes 2015-ös versenynaptára:
 

Március 29.

Katari Nagydíj

Losail*

Április 12.

Amerikai Nagydíj

Austin

Április 19.

Argentin Nagydíj

Termas de Río Hondo

Május 3.

Spanyol Nagydíj

Jerez
Május 17.

Francia Nagydíj

Le Mans
Május 31.

Olasz Nagydíj

Mugello
Június 14.

Katalán Nagydíj

Catalunya
Június 27. Holland TT Assen**
Július 12.

Német Nagydíj

Sachsenring

Augusztus 9.

Indianapolisi Nagydíj

Indianapolis

Augusztus 16.

Cseh Nagydíj

Brno

Augusztus 30.

Brit Nagydíj

Donington

Szeptember 13.

San Marinói Nagydíj

Misano

Szeptember 27.

Aragóni Nagydíj

Aragón

Október 11.

Japán Nagydíj

Motegi

Október 18.

Ausztrál Nagydíj

Phillip Island

Október 25.

Malajziai Nagydíj

Sepang

November 8.

Valenciai Nagydíj

Valencia

 
* Esti verseny
* Szombati verseny

 

P1Race.com

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: