DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Motor

Rossi 107. nagydíjgyőzelmével megtörte a Yamahák idei nyeretlenségét

Valentino Rossi az első körökben mutatott parádés előzései és remek tempója révén hamar átvette a vezetést Misanóban, majd az amúgy is leszakadó félben lévő Marc Marquez korai bukásával nem is maradt ellenfele, így könnyedén szerezte meg pályafutása 107. nagydíjgyőzelmét hazai szurkolói előtt. A dobogót a másik yamahás, Jorge Lorenzo, valamint Dani Pedrosa tette teljessé.

Remek időjárási körülmények között, gyakorlatilag teljesen felhőtlen égbolt alatt rajtolhatott el a San Marinói Nagydíj utolsó eseménye, a királykategória futama. A pole-ból idén először Jorge Lorenzo indulhatott, s az élmezőnyből egyedüliként kemény keverékű első gumit rakatott a motorjára. Mellőle Andrea Iannone és Valentino Rossi várhatta a piros lámpák kialvását, míg a Repsol Hondák csak a 4. és 5. helyeket szerezték meg szombaton Marc Marquez, Dani Pedrosa sorrendben, megelőzve Andrea Doviziosót.

 

A 28 körös viadal startjánál Lorenzo valósággal kilőtt, Iannonét pedig Rossi és Marquez is azonnal maga mögé utasította, s az első hármas máris kezdett elszakadni az üldözőktől. Az első előzést a repsolostól láthattuk, de a "Doktor" azonnal vissza is támadta a spanyolt, majd egy körrel később újabb adok-kapoknak lehettünk szemtanúi kettejük között. Ezzel Lorenzónak kedveztek igazából, aki kis előnyre tudott szert tenni, de aztán Rossi lerázta magáról Marquezt, majd egy több kanyaron keresztül tartó oda-vissza előzgetést követően a vezetést is átvette csapattársától!

 



Marquez azonban nem akarta, hogy a yamahás meglógjon, így folyamatosan szórva a leggyorsabb köröket, ő is megelőzte Lorenzót, s próbálta tartani a lépést a kilencszeres világbajnokkal. Mögöttük egyébként Iannone, Pedrosa és Dovizioso hármasa is szépen együtt haladt, ott is volt még bőven esély izgalmas csatákra: a spanyol például egy ízben egy rendkívül agresszív manőverrel ment el a Pramac olasz motorosa mellett, amelyet aztán a gyári ducatis is ki tudott használni. Közben Stefan Bradl bukott elsőként a gyári státuszúak közül, így a német idejekorán kénytelen volt feladni a futamot.

 

Az élen Rossi és Marquez egyre inkább leszakította magáról Lorenzót, majd pedig a yamahás is elkezdett apránként előnyt kiépíteni a címvédővel szemben. A spanyol persze próbálta tartani magát, ám ennek következtében olyat láthattunk, amit idén még nem: Marquez hibázott! A Repsol Honda klasszisa elcsúszott az egyik kanyarban, s csak nagy nehézségek árán, a 20. helyen tudott csatlakozni ismét a versenyhez. Rossi ezzel pedig tulajdonképpen egyedül maradt az első helyen, hiszen Lorenzo már két és fél másodpercre volt tőle.

 

Ezt követően az olasz magabiztosan tudta őrizni előnyét a másik yamahással szemben, izgalmat csak a harmadik helyért zajló csatában remélhettünk Pedrosa és Dovizioso között. A ducatis kitartóan üldözte is a spanyolt, nagyjából fél másodperces hátrányból követte a hondást, de előzési közelségbe nem tudott kerülni. Iannone eközben teljesen magányosan motorozott az ötödik pozícióban, s hátrébb sem láthattunk komoly csatákat.

 

Ez persze egyáltalán nem zavarta az olasz közönséget, hiszen Valentino Rossi a tavalyi Holland TT után ismét nyerni tudott, 107. nagydíjgyőzelmét szerezve meg ezzel! A Yamaha idei első győzelmét Lorenzo második helye tette teljessé, a dobogót pedig a Repsol becsületét megmentő Pedrosa, aki így egy pontos előnnyel továbbra is második az összetettben a "Doktor" előtt. Dovizioso lett a negyedik, Iannone az ötödik, majd jött Pol Espargaro és Smith, a top10-et pedig Aleix Espargaro utolsó körös bukása után Bautista, Crutchlow és Hernandez tette teljessé.Marc Marquez végül az egy pontot jelentő 15. helyen ért célba. Folytatás két hét múlva Aragónban.

 

A futam végeredménye:      
           
1. Valentino ROSSI ITA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha  
2. Jorge LORENZO SPA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 1.578
3. Dani PEDROSA SPA Repsol Honda Team Honda 4.276
4. Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati 5.510
5. Andrea IANNONE ITA Pramac Racing Ducati 11.771
6. Pol ESPARGARO SPA Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 18.999
7. Bradley SMITH GBR Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 23.100
8. Alvaro BAUTISTA SPA GO&FUN Honda Gresini Honda 36.458
9. Cal CRUTCHLOW GBR Ducati Team Ducati 38.480
10. Yonny HERNANDEZ COL Energy T.I. Pramac Racing Ducati 45.878
11. Karel ABRAHAM CZE Cardion AB Motoracing Honda 54.765
12. Hiroshi AOYAMA JPN Drive M7 Aspar Honda 56.775
13. Scott REDDING GBR GO&FUN Honda Gresini Honda 1:02.734
14. Alex DE ANGELIS RSM NGM Forward Racing Forward Yamaha 1:13.546
15. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda 1:15.948
16. Leon CAMIER GBR Drive M7 Aspar Honda 1:20.760
17. Michael LAVERTY GBR Paul Bird Motorsport PBM 1:26.422
18. Broc PARKES AUS Paul Bird Motorsport PBM 1 kör
19. Hector BARBERA SPA Avintia Racing Avintia 1 kör
Kiesett:          
  Aleix ESPARGARO SPA NGM Forward Racing Forward Yamaha 1 kör
  Stefan BRADL GER LCR Honda MotoGP Honda 22 kör
  Danilo PETRUCCI ITA Octo IodaRacing Team ART 27 kör
  Mike DI MEGLIO FRA Avintia Racing Avintia  

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: