DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Motor

Hivatalos: Lorenzo marad a Yamahánál

A kétszeres MotoGP-világbajnok, Jorge Lorenzo két évvel hosszabbított a Yamahával, így már kijelenthető: a bajnokság négy legfontosabb szereplője ugyanott marad, ahol eddig is volt.

Lorenzo a négyes utolsó tagja, akinek jövő évi terveit ismertették. Mióta kiderült, hogy Marc Marquez és Dani Pedrosa folytatja a Hondánál, Valentino Rossi pedig a Yamahánál 2015-ben és 2016-ban, számítani lehetett rá, hogy Lorenzo is a maradás mellett dönt. Talán a szerződés hossza érdekes: többen úgy tippelték, a spanyol csak egyéves megállapodást köt meg riválisaival ellentétben. Nem ez történt, a két japán élcsapat felállása így még két szezonon át változatlan marad.

 

"Nagyon boldog vagyok, hogy végre megtörtént a bejelentés. Megkönnyebbülés, hogy végre a 2014-es szezonra koncentrálhatok annak tudatában, hogy az együttműködés a következő két idényben is megmarad. Mindig is a Yamahánál akartam maradni: határozottan hiszek abban, hogy lehetséges a harmadik bajnoki cím" - mondta a hosszabbítás kapcsán Lorenzo.

 



A spanyol versenyző teljes királykategóriás pályafutását a Yamahával töltötte, az idei hetedik éve a csapattal. Két vb-címet és 31 futamgyőzelmet gyűjtöttek közösen. Idén azonban a spanyol sokkal gyengébben teljesít, mint az tőle megszokott, a bajnokságban - amelyet 2009 óta nem zárt másodiknál rosszabb helyen - mindössze az ötödik, a ducatis Andrea Dovizioso is előtte áll. Eközben csapattársa, Valentino Rossi az összetett harmadik helyét foglalja el.

 

Lorenzo bejelentése a Yamahán belüli mozgásokra lehet nagy hatással: a Tech 3 versenyzője, Pol Espargaro, aki gyári szerződéssel rendelkezik, biztosan nem kerülhet be 2016 végén a fő alakulatba, amikor kontraktusa a szatelit brigáddal lejár. A bajnokság hatodik helyezettje, az Open kategória éllovasa, Aleix Espargaro még nem rendelkezik biztos hellyel a következő idényre.

 

A Honda és Yamaha mellett a Ducati is bejelentette pilótapárosát - Andrea Dovizioso és Andrea Iannone lesz náluk -, a visszatérő Suzuki az egyetlen gyári csapat, amely még nem tette ezt meg.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: