DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Motor

Gyutai Adrián: Nagyon fontos lesz a jó rajthely

Parádés teljesítményt nyújt eddig az Európa-bajnokságra kvalifikáló Alpok-Adria sorozatban, az IMRC és a Magyar Bajnokságban Gyutai Adrián. A Superstock 600-as kategóriában remeklő paksi motoros mindhárom sorozatban vezeti az összetettet, és a Tomracing Motorsport Team versenyzője abban reménykedik, hogy a csehországi Mostban ismét a győzelemért hajthat.

A 2014-es szezon eddig igencsak sikeresen alakult Gyutai Adrián számára. Az IMRC - szlovák, cseh, lengyel, román és magyar versenyzőknek kiírt nyílt sorozat - eddigi négy futamából hármat megnyert, és vezeti az összetettet. Az Európa-bajnokságra kvalifikáló Alpok-Adria Bajnokságban legutóbb Rijekában nyújtott remek teljesítményének köszönhetően szintén az ő nevével kezdődik a ponttáblázat.

 

Nos, a 23 éves paksi motoros ezen a hétvégén ismét bizonyíthat a csehországi Mostban, ahol az Alpok-Adria mellett az IMRC-ben és a Magyar Bajnokságban is harcolhat a pontokért. Ráadásul mindezt egy új szponzora segítségével teheti.

 


 



"Adrián személyében az eddigi nagyszerű eredményei ellenére egy szerény, kedves, ugyanakkor kitartó és mindig győzni akaró versenyzőt ismertünk meg, ezért is döntöttünk úgy, hogy hozzájárulunk a várt és remélt további sikereihez. Reméljük, hogy a futamok előtt és után tökéletesen fel tud töltődni nálunk, ezzel hozzájárulhatunk barnulásához, fizikai regenerálódásához és pihenéséhez. Adriánnak ezúton is szeretnénk sok sikert kívánni a hétvégi csehországi versenyhez, szurkolunk neki, hogy tovább gyarapítsa győzelmei számát" - nyilatkozta Szalai Nóra, a Kerepesi úti Chocolate Brown szolárium tulajdonosa. 

 

Adrián nagyon várja már a versenyhétvégét, ugyanis remek formában volt a nyári szünet előtt, és ez az öthetes szünet bizony túl hosszú volt, és már hiányzik neki a versenyzés. Az elmúlt hetekben ugyan pihent rengeteget, ám az erőnléte megőrzése érdekében sokat edzett.

 

 

"Sajnos motorozási lehetőségem nem volt ez idő alatt, de fizikailag és pszichésen is abszolút készen állok a folytatásra. A vizsgaidőszakomnak is vége, jól zártam a félévet, így nyugodtabb vagyok, mint az előző versenyek előtt. Úgy érzem, hogy nagyon nehéz hétvége előtt állunk, mert nagyon erős a mezőny várható. A tavalyi második helyem után bízom abban, hogy idén is jó eredményeket érhetünk el a versenyeken, azaz megint felállhatok majd a dobogóra. Pénteken nagyon fontos lesz, hogy egy picit visszaszokjak a motorhoz, hogy a versenynapokon pedig a lehető legtöbbet hozzam ki magamból és a Hondából. Az előző versenyhétvégén a versenytempóm már elég jó volt, de ebben is szeretnék sokat fejlődni, hogy a lehető legstabilabb legyek az egész versenytáv alatt. Legutóbb az időmérőn is sikerült jó kört mennem, és most is nagyon fontos lesz a rajthely. Biztos vagyok benne, hogy az egyik legnehezebb hétvégénk lesz, de készen állok a kihívásokra" - fogalmazott a Tomracing Motorsport Team versenyzője.

 

Az Alpok-Adria Bajnokság állása (Superstock 600)

 

1. GYUTAI ADRIÁN (MAGYAR, HONDA) 94 pont,

2. Jochen Rotter (osztrák, Suzuki) 75,

3. Daniel Bukowski (lengyel, Suzuki) 68,

4. Chrobák János (magyar, Triumph) 65.

 

Az IMRC állása (Superstock 600)

1. GYUTAI ADRIÁN (MAGYAR, HONDA) 75 pont,

2. Chrobák János (magyar, Triumph) 65,

3. Martin Durdik (szlovák, Yamaha) 55.

 

A Magyar Bajnokság állása (Superstock 600)

1. GYUTAI ADRIÁN (MAGYAR, HONDA) 75 pont,

2. Chrobák János (magyar, Triumph) 65,

3. Csányi Gergő (magyar, Triumph) 39.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: