DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Motor

Stoner az eredményes teszt ellenére sem tervez szabadkártyás indulást

Casey Stoner már kedden felülhetett a Hondára, ám az eső miatt érdemi munkát csak a száraz időjárást hozó szerdai napon tudott végezni, amely után az ausztrál eredményesnek nevezte a munkát. Ugyanakkor azt is elárulta a tavaly visszavonult kétszeres világbajnok, hogy továbbra sem tervezi, hogy szabadkártyásként induljon egyes futamokon.

Casey Stoner kedden kilenc hónap kihagyást ült ismét MotoGP-motorra, de a rossz időjárás miatt mindössze hat kört tudott megtenni Motegiben. Szerdán azonban már változtak a körülmények, s a 27 éves ex-pilóta összesen 47 kört teljesített a Hondával. A négy szakaszból álló gyakorlás elején az ausztrál az RCV jövő évi gyári és privát verzióját fejlesztgette, néhány kisebb elemet kipróbálva rajta, majd átült a 2014-es prototípusra, amelyet a HRC jelenlegi versenyzői, a pontversenyben az első két helyet elfoglaló Marc Marquez és Dani Pedrosa korábban Aragónban teszteltek. Időeredményeket nem hozott nyilvánosságra a Honda, de Stoner elégedetten nyilatkozott a nap végén:

"Szerencsére ma az időjárás sokat javult, valójában elég meleg volt, és képesek voltunk hasznos időt eltölteni a pályán, s dolgozni a tesztprogramunkon" - idézi a 2007-ben a Ducatival, valamint 2011-ben a Repsol Honda színeiben királykategóriás világbajnoki címet szerző versenyző szavait a crash.net oldal. "összességében produktív napunk volt, s szerencsére a tesztelési terv nem volt túl mozgalmas, szóval a legtöbbet tudtuk kihozni a mai napból az elmosott tegnapi után. Nagyszerű volt látni a csapatot, még ha csak néhányan is voltak itt közülük, s hálás vagyok a Hondának a támogatásukért, mint mindig."



A gyakorláson jelen volt Cristian Gabbarini is, aki Stoner csapatának főnöke volt a Ducatinál és a Hondánál is, a tavaly év végén a MotoGP rossz irányba való haladására hivatkozva visszavonuló pilóta azonban továbbra sem tervezi, hogy szabadkártyásként rajthoz állni egy versenyen. "Nagyon jó érzés volt visszaülni a motorra kilenc hónap után, s elégedett vagyok azzal, ahogy a teszt alakult, de nem változott az álláspontom a szabadkártyákkal kapcsolatban: nem tervezek ilyesmit" - jelentette ki az ausztrál, noha a Phillip Island-i pálya, ahol hazai versenyzőként Stoner szinte verhetetlen volt, szeretné, ha egykori klasszisuk elindulna az ottani viadalon.

Shuhei Nakamoto, a HRC alelnöke így kommentálta a kétnapos tesztet: "Casey kétnapos tesztje során rengeteg adatot és ötletet gyűjtöttünk a fejlesztésekhez. Ennek következtében szeretnénk növelni a fejlesztés tempóját, s reméljük, hogy ennek segítségével megnyerjük az idei bajnokságot. Kizárólag az RC213V-re koncentráltunk, de a jövőbeli tesztek során szeretnénk, ha Casey kipróbálná az átmenetileg MotoGP Produkciós Gépre keresztelt motort, s segítene még tovább növelni a teljesítményét" - fogalmazott a japán. Ezeknek a teszteknek még nem hozták nyilvánosságra az időpontját, de az szinte biztos, hogy szintén Motegiben kerül sor rájuk, ahol októberben a világbajnokság egyik futamát is rendezik majd.

P1Race.hu

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: