DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Motor

Assen - 3. szabadedzés: Bautista az utolsó körével az élen

Ugyan Alvaro Bautista nyerte a harmadik szabadedzést, de ez semmit sem jelent, ugyanis az időjárás ismét kibabrált a mezőnnyel. Esős, majd a végén száraz pályán zajlott a tréning, de hasznos munkát csak keveset végeztek a csapatok. Mindennek Marc Marquez itta meg a levét, aki az utolsó tíz percben hatalmasat perecelt - akkor már slickeken.

A hollnadiai időjárás ma sem fogadta a kegyei közé a MotoGP mezőnyét. A harmadik szabadedzés száradófélben lévő pályán vette kezdetét, nem állt a víz a pályán, itt-ott foltos volt az aszfalt, a ring egyes részein azonban még tócsák álltak, és az eső is pötyörgött. Ennek következtében a versenyzők nem tolakodtak a pályára jutásért a boxutca nyitásakor, Valentino Rossi például a zöld jelzés érkezésekor még csak a füldugóját nyalogatta.



Tekintettel a körülményekre már nem volt kérdés, hogy ki mikor kap lehetőséget az időmérőn. Azonnal az első, száraz pályán zajló szabadedzésen kialakult sorrend vált érvényessé, hiszen borítékolható volt, hogy azokon az eredeményeken képtelenek lesznek javítani. Akkor Jorge Lorenzo volt a leggyorsabb, de ő sajnos nem tud részt venni a hétvége további eseményein, ugyanis a második szabadedzésen bukott, eltörte a bal kulcscsontját, az elmúlt éjszaka során pedig sikeres műtéten esett át Barcelonában. Mögötte Cal Crutchlow, Marc Marquez, Valentino Rossi, Dani Pedrosa, Aleix Espargaro, Stefan Bradl, Alvaro Bautista, Michele Pirro és Bradley Smith került be a Q1-be.

Ami a harmadik szabadedzés eredményeit illeti, a tréning elején sokáig Nicky Hayden állt az élen, Marquez tegnapi vizes pályán elért körénél valamivel máris gyorsabb volt, majd Andrea Dovizioso és Cal Crutchlow is jobb kört repesztett az amerikainál. Félidőnél Marc Marquez állt az élre 1"™46.761-gyel, míg a tegnapi legjobbja esőben 1"™47.617 volt. Sajnos a versenyzők rengeteg időt töltöttek a garázsban, így kevés akció történt a pályán. A foltos aszfalton senki sem akart úgy járni, mint Jorge Lorenzo.

Negyed óra volt vissza, amikor már kezdett alakulni az ideális ív, de még mindig nem lehetett feltenni a slickeket, a pálya elrendezéséből adódóan ugyanis még mindig voltak olyan szakaszok, ahol elkélt a mintázott abroncs. Az viszont a száraz részeken nagyon hamar tönkrement, így gyakorlatilag a munkamenetnek ez a szakasza ment is a levesbe.

Az első fecskék, Aleix Espargaro, Alvaro Bautista és Marc Marquez, tíz perccel a leintés előtt döntöttek úgy, hogy felrakatják a slickeket. Bautista először nem is futott vele gyors kört, a repülő körének végén behajtott a boxba. Marquez viszont túlerőltette a dolgot, és bukott. Hatalmasat! Az újonc spanyol megint csúnyán megégette magát, a pálya gyors részén tört ki alóla a vas hátulja, a levegőbe katapultált, a földre érkezésnél pedig csúnyán megütötte magát, a motorja elejével a hátán csúszott ki a kavicságyba, ott pedig még megforgott párszor. Marc a saját lábán hagyta el az incidens helyszínét, visszavitték robogóval a boxba, de amint leült, hogy megbeszélje a történteket a csapatával, várt pár másodpercet, és fájdalmas arccal elbicegett. Vélhetően a Mobil Klinika felé vette az irányt.

Az utolsó percekben Alvaro Bautista, Randy de Puniet és Michele Pirro próbálkoztak slickeken, közülük a spanyol futotta a leggyorsabb kört, az edzésen de Puniet lett a második, Pirro pedig a harmadik. Mögöttük a Hiroshi Aoyamát helyettesítő Ivan Silva, Marc Marquez, Cal Crutchlow, Andrea Dovizioso, Nicky Hayden, Dani Pedrosa és Karel Abraham végeztek a top10-ben, míg Valentino Rossi neve mellett csak a tizenkettedik legjobb idő állt.

A harmadik szabadedzés végeredménye:

1 Alvaro BAUTISTA SPA GO&FUN Honda Gresini 1:40.029
2 Randy DE PUNIET FRA Power Electronics Aspar 1:40.223
3 Michele PIRRO ITA Ignite Pramac Racing 1:45.601
4 Ivan SILVA SPA Avintia Blusens 1:46.724
5 Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team 1:46.761
6 Cal CRUTCHLOW GBR Monster Yamaha Tech 3 1:46.981
7 Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team 1:47.014
8 Nicky HAYDEN USA Ducati Team 1:47.027

107%-on kívül:

Dani PEDROSA SPA Repsol Honda Team 1:47.055
Karel ABRAHAM CZE Cardion AB Motoracing 1:47.782
Yonny HERNANDEZ COL Paul Bird Motorsport 1:48.067
Valentino ROSSI ITA Yamaha Factory Racing 1:48.167
Andrea IANNONE ITA Energy T.I. Pramac Racing 1:48.396
Claudio CORTI ITA NGM Mobile Forward Racing 1:48.495
Bradley SMITH GBR Monster Yamaha Tech 3 1:48.822
Aleix ESPARGARO SPA Power Electronics Aspar 1:48.976
Danilo PETRUCCI ITA Came IodaRacing Project 1:49.066
Michael LAVERTY GBR Paul Bird Motorsport 1:49.259
Hector BARBERA SPA Avintia Blusens 1:49.312
Bryan STARING AUS GO&FUN Honda Gresini 1:49.637
Lukas PESEK CZE Came IodaRacing Project 1:50.501
Stefan BRADL GER LCR Honda MotoGP 1:50.830
Colin EDWARDS USA NGM Mobile Forward Racing 1:52.118

P1Race.hu

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: