DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Motor

Futamelőzetes - Catalunya

A hétvégén kerül megrendezésre a MotoGP idei ötödik nagydíja, a catalunyai versenyhétvége, ahol 1992 óta rendeznek világbajnoki futamokat.

Közel két hét szünetet követően tehát ismét felbőgnek majd a MotoGP versenygépeinek a motorjai, hiszen a Gyorsasági Motoros Világbajnokság mezőnye ezúttal a spanyolországi Catalunyában gurul majd pályára. A Barcelona mellett fekvő aszfaltcsík mára a sorozat egyik tradicionális helyszínévé vált, hiszen 1992 óta látogat el a MotoGP Catalunyába. Kezdetben Európa nagydíj néven futott a viadal, így csak 1995-től él a "Gran Premio de Catalunya" elnevezés. Mint általában a legtöbb spanyolországi helyszín, úgy Catalunya is igen népszerű a MotoGP szurkolók körében, amit az évről évre telített lelátók is bizonyítanak. A barcelonai aszfaltcsík 2001-ben például a "legjobb nagydíj" kitüntetést nyerte el, amelyre a viadal szervezői a mai napig igen büszkék. A katalán pályát a legtöbb versenyző szereti, már csak az igen lelkes spanyol nézőközönség miatt is, az aszfaltcsík karakterisztikájáról nem is beszélve.

A catalunyai ring egy alapjaiban véve technikás pályának mondható, azonban nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy a célegyenes kicsivel több mint egy kilométer hosszú, így bizony a motorerő, pontosabban a végsebesség sem utolsó szempont a motorok beállításainál. A legtöbb előzés általában a célegyenes végén, illetve négyes és a tízes kanyart megelőző féktávokon történik, habár 2009-ben Valentino Rossi a királykategória futamán bebizonyította, hogy még a pálya legnehezebb részén sem lehetetlen az előzés. A legtechnikásabb szekciónak az utolsó, vagyis a negyedik szektor (10-es kanyartól a célvonalig) mondható, pláne, hogy egy szoros befutónál nem mindegy, hogy az üldöző és az üldözött milyen íven veszi az utolsó fordulót. Zárásként a pályával kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy bár a 125-ös kategória megszűnt ugyan 2011 év végén, azonban ettől függetlenül ne feledjük, hogy a legkisebbek között Talmácsi Gábor két rekordot is tart Catalunyában: A magyar motoros nevéhez fűződik ugyanis a 125-ös abszolút körrekord 1"™50.012-vel, akárcsak a legnagyobb végsebesség 241,7 km/h-val.



Hossz: 4.727 m
Leghosszabb egyenes 1.047 m
Szélesség: 12 m
Balkanyarok: 5
Jobbkanyarok: 8
Építve: 1991

Moto3

A legutóbbi, mugelloi viadalnak köszönhetően kissé összerázódott a pontverseny élmezőnye, de legalábbis első két helyezettje, hiszen az éllovas Maverick Vinales csupán a harmadik helyen ért célba, míg legfőbb riválisa, Luis Salom, nagyszerű taktikával megnyerte a viadalt. Ezzel mindössze négy pontra csökkent a különbség Vinales és Salom között, így a hétvégén akár már változhat is világbajnoki éllovas személye. A független nézők és a vb-pontverseny szempontjából ezúttal talán az lenne a legjobb, ha Rins tudna nyerni, amire a spanyolnak minden esélye meg is van, pláne, hogy hazai pályán versenyezhet majd.

Alighanem a Rins, Salom, Vinales hármas dönt majd az első hely sorsáról

Ne felejtsük azonban el, hogy hasonló helyzetben van Salom és Vinales is, illetve nem kizárt, hogy a pályaelőnyt kihasználva Alex Marqueztől is láthatunk egy kimondottan erős hétvégét. A futamgyőzelem viszont alighanem a megszokott hármas, vagyis Vinales, Rins és Salom között dől majd el. Régóta várjuk már, hogy az utolsó körökben is képes legyen velük harcolni Jonas Folger, azonban vélhetőleg ez most sem fog sikerülni a németnek, aki nemrég motokrosszozás közben a jobb csuklóját törte. Habár a hírek szerint Folger nem hagyja ki a catalunyai viadalt, sérülése minden bizonnyal negatív hatással lesz teljesítményére.

Moto2

Catalunya kiváló helyszín lehet Pol Espargaronak ahhoz, hogy végre megkezdje a felzárkózást a pontversenyben, azok után, hogy az elmúlt versenyei nem sikerültek valami jól. A spanyol motoros mindössze az ötödik helyen áll az összetettben, a hátránya pedig negyvenhét pont, vagyis ha továbbra sem képes győzelmeket, vagy legalábbis dobogós helyeket szállítani, akkor akár már a szezon második felének az elején is elfelejtheti a bajnoki címet. A két másik kategóriához hasonlóan értelemszerűen a Moto2-ben is a spanyoloknak kedvez leginkább, illetve ad extra motivációt a catalunyai ring, így a pontverseny éllovasának, Scott Reddingnek, most még többet kell majd tennie egy esetleges győzelemért.

Espargaro számára a hazai versenye kiváló helyszín lehet a felzárkózás megkezdésére

Terol, Rabat és Espargaro mindenképpen az esélyesek között említendő és akkor még nem beszéltünk Kallioról, aki kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően harmadik a bajnokságban és tulajdonképpen akármikor képes lehet kiugró eredményt produkálni. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a finn motorosnak még egy kis pluszra lenne szüksége ahhoz, hogy ez sikerüljön neki, azonban nem kizárt, hogy ez pont most történik majd meg. Némiképp hasonló helyzetben van Takaaki Nakagami is, aki sem Le Mans-ban, sem pedig Mugelloban nem tudott élni a versenyben való kiváló helyezés adta lehetőséggel és mindkétszer bukott. A japán pilóta vélhetőleg tanult az esetekből és ha ezúttal is hasonló helyzetbe kerül, akkor meg tudja mutatni, hogy mennyire képes előkelő helyen zárni egy futamot.

MotoGP

Lorenzo, Pedrosa, vagy netán Marquez? Vajon kié lesz a szezon hatodik győzelme. Az elmúlt futamok alapján ők hárman a hétvége legfőbb esélyesei, pláne, hogy hazai pályán versenyezhetnek, így talán igen kevesek fejében fordul meg, hogy Valentino Rossi pont itt szerezze meg első győzelmét 2010 óta. Ennek ellenére a "Doktor" mégis igen elszántan készül a catalunyai nagydíjra és bármily furán hangzik ezúttal talán neki is talán lehet esélye a diadalra, hiszen a múltban számtalan nagyszerű eredményt ért már el Barcelonában. Pályafutása során összesen nyolcszor tudott nyerni Catalunyában, utoljára 2009-ben.

Vajon Rossinak ezúttal sikerül az áttörés?

Az olasz motoroson kívül a nagy hármashoz csatlakozhat még Cal Crutchlow, aki Olaszországban MotoGP pályafutása negyedik dobogós helyét szerezte egy harmadik hely formájában. Emellett az angol motoros idén még ötödiknél sosem volt rosszabb, a pontversenyben pedig a negyedik helyet foglalja el, mindössze hat ponttal Marc Marquez mögött, aki mint tudjuk már nyerni is tudott, méghozzá a szezon második versenyén Austinban. Az igazán meglepő tehát az lenne, ha az első öt hely, nem az eddig felsorolt öt versenyző között dőlne el, hanem netán más (mondjuk Bradl, vagy Dovizioso) is bele tudna szólni a top5 sorsába. Ez vélhetőleg csak valakinek a kiesése következtében válhatna valóra, azonban a sportszerűséget szem előtt tartva nyilván ilyet senki sem kíván.

Végezetül tekintsük át a hétvége menetrendjét:

Péntek (2013. június 14.)

09:00 - 09:40 Első szabadedzés (Moto3)
09:55 - 10:40 Első szabadedzés (MotoGP)
10:55 - 11:40 Első szabadedzés (Moto2)

13:10 - 13:50 Második szabadedzés (Moto3)
14:05 - 14:50 Második szabadedzés (MotoGP)
15:05 - 15:50 Második szabadedzés (Moto2)

Szombat (2013. június 15.)

09:00 - 09:40 Harmadik szabadedzés (Moto3)
09:55 - 10:40 Harmadik szabadedzés (MotoGP)
10:55 - 11:40 Harmadik szabadedzés (Moto2)

12:35 - 13:15 Időmérő (Moto3)
13:30 - 14:00 Negyedik szabadedzés (MotoGP)
14:10 - 14:25 Első időmérő (MotoGP)
14:35 - 14:50 Második időmérő (MotoGP)
15:05 - 15:50 Időmérő (Moto2)

Vasárnap (2013. június 16.)

08:40 - 09:00 Warm Up (Moto3)
09:10 - 09:30 Warm Up (Moto2)
09:40 - 10:00 Warm Up (MotoGP)

11:00 Futam (Moto3)
12:20 Futam (Moto2)
14:00 Futam (MotoGP)

P1Race.hu

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: