DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
Motor

Le Mans - 3.szabadedzés: Marquez a leggyorsabb

A legnagyobb géposztály harmadik szabadedzése tulajdonképpen végig Dani Pedrosáról és Jorge Lorenzoról szólt, azonban a háromnegyed órás tréninget végül is Marc Marquez nyerte két honfitársa előtt.

A királykategória negyvenöt perces harmadik szabadedzése délelőtt tíz óra előtt öt perccel vette kezdetét, száraz, napos időjárási körülmények között. Az tréning első tíz perce a megszokottak szerint a bemelegítő és ismerkedő körök jegyében telt, mígnem Jorge Lorenzo jóvoltából meg nem született az első értékelhető időeredménye. A regnáló világbajnok 1"™34.205-tel állt az élre, őt pedig a tegnap végig problémákkal küszködő Cal Crutchlow követte, több mint egy másodperces hátrányban. Harmincnégy perccel a leintés előtt aztán Dani Pedrosa vette át a második helyet, két és fél tizeddel honfitársa mögött, majd nem sokkal később a Repsol Honda másik pilótája, Marc Marquez is megérkezett az élmezőnybe, egészen pontosan a harmadik pozícióba. Crutchlow megpróbálta ugyan tartani magát a legjobbak között, azonban mindhiába, az angol pilóta egészen a hatodik csúszott vissza Valentino Rossi és Stefan Bradl mögé.



Az edzés felénél már Dani Pedrosa neve állt a tabella élén, a spanyol mögött pedig az alábbi kilenc motoros következett a top10-ben: Lorenzo, Marquez, Rossi, Bradl, Crutchlow, Dovizioso, Hayden, Bautista és Aleix Espargaro. A legjobb tíz egyébként másfél másodpercen belül állt egymáshoz képest, vagyis igazából csak a legjobb négy versenyző között volt elenyészőnek mondható különbség. A legjobbak közül egyedül Jorge Lorenzo lógott ki valamelyest a sorból, mégpedig abból a szempontból, hogy a kétszeres világbajnok egészen más "etap taktikát" választott Pedrosához, vagy éppen Marquezhez képest. Lorenzo jóval hosszabb etap teljesítésére szánta el magát, így nem csoda, hogy a yamahás már az edzés elején próbált egy gyors kört futni, aminek köszönhetően változatlanul a második helyen tartotta magát.

Az utolsó tíz perc Alvaro Bautista bukásával kezdődött, aki az első kanyart követő sikán bejáratánál bukott. Nem sokkal később ugyanezen a helyen Hector Barbera dobta el motorját, így a két spanyol jóval idő előtt kénytelen volt befejezni a tréninget. A lényegi sorrendben egészen a leintés előtt egy percig nem történt változás, azonban Marc Marquez végül is az utolsó pillanatokban szánta el magát egy közel tökéletesnek mondható kör teljesítésére, amivel az újonc motoros átvette a vezetést. A spanyol mögött két honfitársa zárt Pedrosa és Lorenzo személyében, míg a negyedik helyet Valentino Rossi szerezte meg

A harmadik szabadedzés végeredménye:
 

1. Marc MARQUEZ  Repsol Honda Team  HONDA  1:33.600 
2. Jorge LORENZO  Yamaha Factory Racing  YAMAHA  1:34.099 
3. Dani PEDROSA  Repsol Honda Team  HONDA  1:34.182 
4. Nicky HAYDEN  Ducati Team  DUCATI  1:34.426 
5. Cal CRUTCHLOW  Monster Yamaha Tech 3  YAMAHA  1:34.467 
6. Andrea DOVIZIOSO  Ducati Team  DUCATI  1:34.476 
7. Bradley SMITH  Monster Yamaha Tech 3  YAMAHA  1:34.597 
8. Alvaro BAUTISTA  GO&FUN Honda Gresini  HONDA  1:34.786 
9. Valentino ROSSI  Yamaha Factory Racing  YAMAHA 1:34.814 
10. Stefan BRADL  LCR Honda MotoGP  HONDA  1:34.990 
11. Randy DE PUNIET  Power Electronics Aspar  ART  1:35.122 
12. Andrea IANNONE Energy T.I. Pramac Racing  DUCATI  1:35.243 
13. Aleix ESPARGARO  Power Electronics Aspar  ART  1:35.507 
14. Hector BARBERA  Avintia Blusens  FTR  1:35.565 
15. Michele PIRRO  Ignite Pramac Racing  DUCATI  1:35.592 
16. Claudio CORTI  NGM Mobile Forward Racing FTR KAWASAKI  1:36.265 
17. Danilo PETRUCCI  Came IodaRacing Project  IODA-SUTER  1:36.279 
18. Colin EDWARDS  NGM Mobile Forward Racing FTR KAWASAKI  1:36.658 
19. Karel ABRAHAM  Cardion AB Motoracing  ART  1:36.784 
20. Hiroshi AOYAMA  Avintia Blusens FTR  1:36.866 
21. Yonny HERNANDEZ  Paul Bird Motorsport  ART  1:37.151 
22. Bryan STARING  GO&FUN Honda Gresini  FTR HONDA  1:37.376 
23. Lukas PESEK  Came IodaRacing Project  IODA-SUTER  1:37.693 
24. Michael LAVERTY  Paul Bird Motorsport  PBM  1:37.813 

P1Race.hu

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: