Nem volt sétagalopp a Gresini-Honda motorosai számára az Amerikai Nagydíj. A versenyt csak Marco Melandri tudta befejezni, bár bal karját jó formán nem is érezte már a verseny felénél sem. Marco Simoncelli elesett.
Simoncellinek csak a büszkesége sérült, és a motorja, a versenyzőnek nem esett baja, amikor féktávon elvesztette uralmát a Honda fölött. Melandrival, akinek az állandó terhelés miatt nem akar gyúgyulni a vállsérülése, nagy csatát vívtak egymás ellen Laguna Secában, Simoncelli mégis akkor esett el, amikor éppen nem is kakaskodtak egymással a legjobb tíz között haladva.
Marco Melandri (8. helyezés):
„Ez a verseny nagyon nehéz volt. A bemelegítő edzésen azt hittük, találtunk valamit, változtattunk is néhány beállításon a versenyre, de nem váltottak ki olyan hatást, amilyet szerettünk volna. Az új elektronikai csomagról is sokat kell még tanulnunk. A motor viselkedése a verseny folyamán sokat változott, és ezt nehéz volt lekövetni. Tizenöt kör elteltével már komoly gondjaim voltak fékezés közben, nem is beszélve a balos kanyarokról, mert semmi erő nem volt a karomban. De fontos volt, hogy befejezzem, és annyi adatot gyűjtsek, amennyit csak lehet.”
