DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Méhes meglátása: A Honda-kérdés

Húsz év után ér véget a McLaren-Mercedes házasság, jöhet vissza a Honda. Mi várható ettől?

A Honda a "™60-as évek közepétől játssza a megjelenek-visszavonulok-visszatérek játékot, aminek 2015-ben kezdődik a következő fejezete. Azért is van a dolog reflektorfényben, mert a japánok szinte ráparancsoltak Ron Dennisre, hogy kerítsen egy sztárpilótát, mert a Button-Magnussen páros neve nem csillog eléggé. Itt jött képbe legerősebben Fernando Alonso, aki már kezdi unni a Ferrari sikertelenségét, és esetleg kecsegtető lehet számára a váltás és azzal járó pénz.



 

Ezt a csontot hónapok óta rágjuk, tudom, de most, Suzuka hetében tán nem árt mérlegre tenni, amennyiben lehet, a Honda esélyeit.



 

 



 

A japánok 2008 végén viharsebesen távoztak, magára hagyva Ross Brawnt, aki ennek következményeképp Mercedes-motorral söpörte be a 2009-es vb-címet.     



 

öt év után rájöttek, hogy kell nekik a F1, ráadásul megint turbókorszak van, és milyen szép is lenne újból olyan sikereket érni el, mint a "™80-as években a Williamsszel és főképp a McLarennel. Tény, hogy ehhez a mostani Mclarennél nincs egy Senna vagy Prost kaliberű pilóta.



 

 



 

De már megint a versenyzőknél vagyunk, holott épp Alonso példáján láthatjuk, hogy egy világsztár sem megy sokra jó autó nélkül.



 

Valaha 1983-ban szálltak be a japánok, 1984-ben nyertek már egy futamot, és 1985 végétől lettek nagyon jók. 1986-tól gyakorlatilag verhetetlenek voltak öt éven át.



 

 



 

Most ugye nem csak egy motort, hanem erőforrást kell építeni, különböző csatolt, energia-visszanyerő részekkel. A többiek egy évvel járnak előttük tapasztalatban és gyakorlatban - de mint például a Mercedes esetében láthatjuk, lehet a nulláról indulva majdnem tökéleteset alkotni.



 

A bibi ott van, hogy a McLaren esetében az utóbbi két évben sem a motoron múlt a siker. A legjobb erőforrás dübörög a Krómnyilak hátuljában, de olyan gyatra a kasztni, hogy nem csak a győzelemre, hanem a dobogóra is esélytelenek.



 

 



 

Amikor 1988-ban a Honda átjött a Williamstől, olyan mérnök gárda dolgozott Wokingban, élünkön John Barnarddal és Steve Nicholsszal, akik korábban sorozatban építették a nyerő autókat Laudának és Prostnak.



 

Az is igaz, hogy igazából sosem lehet tudni szeptemberben vagy októberben, hogy egy-egy csapat milyen autót képes pályára küldeni jövő januárban. Ki sejtette volna, hogy Vettel 9, zsinórban aratott győzelme után így jár a Red Bull-lal, mint 2014-ben? Tudható volt-e, hogy ennyire vacak lesz a Ferrari F14T-je? És bizony arra sem számított senki, hogy a Merci ilyen mértékben alázza a mezőnyt.



 

 



 

Szóval ott tartunk, hogy akár jó is lehet a 2015-ös McLaren-Honda. Az esély kábé ötven-ötven százalék. De akkor harmadszorra is ott vagyunk, hogy innentől nagyon nem mindegy, ki ül a volán mögött.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: