DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A japán vulkán problémát okozhat az F1 számára is

A Formula-1-es csapatok Japánba érkezését is megnehezítheti a szombati kitörés, mely többtucat halálos áldozatot követelt.

Szörnyű tragédia történt szombaton Japánban: az Ontake-hegy vulkánja váratlanul kitört, s legalább harminc embert maga alá temetett. Az eset számos problémát okozott az országban, különösen a légi közlekedésben, hiszen a füst, a hamu és a mérges gázok továbbra is szivárognak a tűzhányóból. A Bild beszámolója szerint a Formula-1-es csapatok Japánba érkezését is befolyásolhatja a kitörés, hiszen rengeteg járatot késleltetnek vagy elterelnek az indicens miatt.



 



 

Nicola Pohl, a lap tudósítója szerint a verseny rendezői egyelőre csak remélni tudják, hogy minden versenyző és csapat időben megérkezik majd ahhoz, hogy részt vegyen a pénteki első szabadedzésen. Nem az első alkalom ez, hogy természeti jelenségek problémát okoznak Japánban, az időmérő edzést például 2004-ben és 2010-ben is vasárnap délelőtt rendezték a rossz időmiatt, és idén is van esély rá, hogy az időjárás befolyásolja majd a hétvégét, hiszen a 18W elnevezésű vihar könnyen elérheti Suzukát.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: