DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Vergne helyét foglalhatja el Verstappen Suzukában

A suzukai F1-es pálya különleges, miután az egyik, az óramutató járásával ellentétes haladási irányú pálya, valamint fektetett nyolcas elrendezésű, a két pályaszakasz a kilences kanyarnál keresztezi egymást.

A pálya szűk, ennek következtében előzni normál körülmények között nehéz. Azonban a műszaki nehézségek miatt az óvatos pilóta előnybe kerülhet, amikor az előtte haladó hibázik. A pilóták számára örömteli,a mikor egy jó kört tud teljesíteni Suzukában, mivel különböző nehézségekkel kell megküzdeniük a kör során. A kör elején az Essesnél jó ívet kell választani, ahogyan a hajtűkanyarnál, a gyors 130R-nél és a becsapós sikánnál a végén. A több irányváltás relatíve nagy sebességnél történik, ezért az autó beállításának stabilnak kell lennie és a gyors kanyaroknál jól kell teljesítenie, miközben a leszorítóerő egészen magas. A gumik számára nehéz a pálya, ezt a nehézséget növeli az aszfalt durvasága így a kopás komoly kihívás elé állítja a mérnököket.

Most, miután az FIA-tól megkapta a szükséges szuperlicenszt, Max Verstappen az első szabadedzésen autóba ülhet. Suzukában Jean-Eric Vergne STR9-es autóját kapja meg.

"Suzuka az egyik legjobb pálya a naptárban" - mondta el Vergne. "A rajongók teszik különlegessé a hihetetlen hangulattal. Ennek és a pályának a kombinációja teszi az év egyik legjobb versenyévé. Már várom. Nem számítok arra, hogy az idei új műszaki előírások más hozzáállást igényelnének. Nem tudom, hogyan fekszik majd a pálya az autónak. Ha ki kellene emelni egy részt a pályán, ami tetszik, akkor a gyors S kanyarokat mondanám a kör elején, és mivel az idei évben kisebb a leszorítóerő, a 130R talán sokkal nagyobb kihívás lesz, mint a korábbi években."




"Soha nem jártam még Japánban, így ez a hét nagyon érdekes tapasztalat lesz számomra" - tette hozzá Kvjat. "A többi pilótáktól amit hallottam, azok alapján Suzuka nagyon izgalmas pálya, így szeretném magam is felfedezni. A szimulátorban nagyon élvezetes volt vezetni rajta és komoly kihívást jelentett. Sok a gyors kanyar, ezek tetszenek a legjobban, így remélhetőleg jó versenyhétvégém lesz. Szeretem a japán ételeket és már várom, hogy hazai környezetben megízlelhessem őket. Olvastam egy kicsit a japán kultúráról is, amely még kíváncsibbá tesz, szeretném magam is látni az országot."


"Várom már, hogy először részt vehessek egy versenyhétvége első szabadedzésén" - nyilatkozta Verstappen. "Ez egy jó felkészülés a jövő évre, amelyet néhány hónappal ezelőtt még els sem tudtam volna képzelni. Szabadedzésen részt venni már egy álom megvalósulását jelenti. Már jártam korábban Suzukában, egy gokart versenyen vettem részt azon a pályán, amely a versenypálya hátsó egyenese mellett található. Édesapám többször versenyzett Suzukában és azt mondta, hogy nem könnyű itt megkezdeni a Formula-1-es munkát. Számomra nagyon értékes tapasztalat lesz, időt tölthetek el autóban és a csapattal dolgozhatom, felkészíthetem magam a jövő évre. Nem azért jövök ide, hogy rekordokat döntögessek, egyszerűen tapasztalatot szeretnék szerezni. Egy napot a szimulátorban már vezettem a pályán, amely kicsit segít, de nem helyettesítheti a valódi vezetés érzését. Első benyomásom az, hogy nem könnyű a pálya és például az első S kanyarok teljesítése nehéznek tűnik. Másfél órát vezethetem itt, várom már, szeretnék jó munkát végezni magamnak és a csapatnak."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: