DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Pert nyert a Ferrari ellen a bobtervezésre száműzött mérnök

Szerződésszegés miatt perelte be a Ferrarit a csapat egyik mérnöke, Steve Clark, akit az olaszok rövid időn belül eltávolítottak az F1-es részlegből. A bíróság kötelezte a Ferrarit, hogy vegye vissza a szakembert, de lehet, hogy a felek inkább búcsút intenek egymásnak.

Clark 2012-ben igazolt Maranellóba a Mercedestől, ahol a csapat technikai tanácsadójaként tevékenykedett. A hírek szerint a szakemberre versenymérnöki feladat várt volna, ám talán az időközben végbement jelentős átszervezések eredményeként őt is eltávolították a szakmai stábból, és a Ferrari F1-en kívüli projektjeinek vezetését ruházták rá, amely során többek között az olasz olimpiai csapat bobjait tervezte.

 

A mérnök azonban elégedetlen volt sorsával, ezért beperelte az istállót a modenai bíróságon, hiszen elmondása szerint a csapat megszegte a szerződést a lefokozással, ami "komoly károkat okozott a karrierjében".

 



A bíróság az Autosprint és a La Gazzetta dello Sport értesülései szerint is igazat adott Clarknak, és arra kötelezte a Ferrarit, hogy vegye vissza őt ugyanabba vagy egy hasonló rangú szerepbe, mint ahova előzetesen szánták őt. Persze ez nem jelenti azt, hogy a mérnöknek a csapat akarata ellenére is az istállónál kell majd dolgoznia - könnyen lehet, hogy közös megegyezéssel szerződést bontanak a felek, így eltűnhetnek egymás útjából.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: