DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Alonsót Suzukában jelentheti be a McLaren

Legalábbis a bennfenntes F1-es információkra szakosodott Twitter-oldal, a PitLaneTalk szerint.

Az oldal az Auto Bildre és több egyéb forrásra hivatkozva állítja, megköttetett a szerződés Alonso és a McLaren között, miután a Red Bull és a Mercedes is nemet mondott a spanyol megkeresésére. A bejelentés az Autosprint szerint a Honda hazai pályáján, a jövő heti Japán Nagydíjon fog megtörténni.



 

Alonsónak a Ferrari csapatvezetőjével, Marco Mattiaccival is volt egy tárgyalása a héten, de a felek nem tudtak megegyezni, hiszen az istálló mindenképpen hosszú távú elkötelezettséget szeretett volna kapni a kétszeres bajnok részéről. A spanyol szerződése a következő év végéig szól, az egy évvel korábbi távozásért pedig 30 millió eurót kell fizietnie, amit a nevezett forrás szerint a Honda már el is juttatott a Ferrarinak.



 



 

Fernando Alonso 2007-ben egyszer már versenyzett a wokingi csapatnál, akkor mindössze egy ponttal esett el a világbajnoki címtől. A McLaren-Honda partnerkapcsolat napvilágra kerülése óta a japánok eltökélt szándéka, hogy sztárpilótával térjenek vissza a száguldó cirkusz színpadára.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: