DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Magnussen csodálja Ron Dennis elhivatottságát

A McLaren újonca szerint nagyszerű látni, hogy Dennis elhivatottságával mekkora motivációt jelent a csapat számára.

A 2014-es szezon elején Ron Dennis imét elfoglalta a McLaren elnök-vezérigazgatói posztját, és egyértelmű célként jelölte ki, hogy a csapat a következő szezonban visszatérjen a győztesek útjára. A wokingi gárda dupla dobogóval nyitott Melbourne-ben, azóta viszont többnyire a pontszerző helyek alsó részében viaskodik. Az akkor második helyet szerző Kevin Magnussen úgy véli, jól kijönnek a 67 éves vezetővel, és csodálja, amit csapatával a múltban elért.



 



 

"Jó a kapcsolatunk" - nyilatkozta a dán a Crash.net-nek. "Ő nem az a figura, akivel együtt lógok a szabadidőmben, de ez nem erről szól. Azért vagyunk itt, hogy hozzuk az eredményeket, és fantasztikus hogy ismét visszatért a McLaren élére. Óriási tapasztalata és győztes hozzáállása nagy segítség a számunkra."



 

Arra a kérdésre, hogy korábban egy verseny erejéig szintén McLarent kormányzó édesapja, Jan Magnussen ellátja-e egy-két tanáccsal, így válaszolt: "Nem, nem igazán. Sok mindent hallottam arról az időszakról, amikor édesapám és Ron együtt dolgozott. Tudom, miket mesélt a karrierjéről, és nyilván volt valamiféle elképzelésem Ronról, mielőtt idejöttem. Ő egyszerűen nyerni akar, melynek érdekében mindent megtesz, ami számomra csodálatra méltó."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: