DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Mallya: Pokolian fogunk harcolni!

Az 58 éves üzletember reméli, hogy a Force Indiamég tud fejlődni az idei F1-es szezonban, és fő célja, hogy megtarts konstruktőri ötödik pozícióját a McLaren előtt.

A Force India a Szingapúri Nagydíjon egyértelműen jobbnak bizonyult, mint a McLaren, és a hetedik, illetve kilencedik helyeknek köszönhetően hat ponttal a wokingi gárda elé ugrottak a pontversenyben.



 

Az indiai gárda vezére optimista, hogy a tervezett fejlesztések meghozzák a gyümölcsüket, és sikerül a McLaren előtt maradni a szezon végéig - sőt, az újítások a 2015-ös szezonra is átkonvertálhatóak lesznek. "Még egy nagyobb fejlesztési csomag érkezik a szezon végéig, ez benne is volt a tervben. Egyetlen oka van annak, hogy helyeslem a további újításokat az utolsó futamig -amit eddig sosem csináltunk - mégpedig az, hogy ezeket a következő szezonban is használni tudjuk."



 



 

Mallya büszke rá, hogy megdolgoztatják a McLarent a pénzükért, annak ellenére, hogy fele annyi büdzséből gazdálkodnak, mint Jenson Buttonék. "Mindent bele fogunk adni, és pokolian fogunk harcolni! Egy olyan csapatnak, mint a Force India, nagyszerű olyan nagy múltú csapattal versenyezni, mint a McLaren. Azt hiszem, ez sok mindent elárul a helyzetünkről. Nézzük tisztán: amikor a nagyokkal versenyzel és eléjük kerülsz, nagy pluszt ad neked, nemde?"



 

Mindezek mellett a csapatvezető szeretné, ha mind Perez, és mind Hülkenberg a csapatnál maradna jövőre. A szezont a német kezdte jobban, de a nyári szünet óta inkább a mexikói szállítja az eredményeket. Utóbbi Szingapúrban a 17. helyre esett vissza szárnycseréje után, de Pazar taktikával sikerült a 7. helyig felzárkóznia. "Mindketten hasonló tehetséggel rendelkeznek, és kivívták a tiszteletemet. Ahogyan korábban is mondtam, nem szeretnék változtatni a felálláson, boldog vagyok velük. Nico kezdte jobban a szezont, de sajnos Checo hadilábon állt a szerencsével a idén" - tette hozzá Mallya.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: