DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Red Bull: Egyértelműen közeledtünk a Mercedeshez

A Szingapúri Nagydíj Christian Horner szerint remekül példázta, hogy csapatának sikerült csökkentenie lemaradását a Mercedeshez képest. A németek beérésére idén már nem lát esélyt, jövőre azonban a kezdetektől fogva a nyakukon lennének.

A versenyhétvége péntekje és szombatja után még úgy látszott, akár szoros is lehet a győzelemért folyó harc, hiszen Lewis Hamilton és Nico Rosberg nem tudott kimagasló tempót diktálni a Red Bullokhoz és a Ferrarikhoz képest, és a pole-t is csak kis különbséggel csípte el a csapat. A futamon aztán egyértelműbb volt a Mercedes fölénye, de Horner szerint az koránt sem volt akkora, mint más pályákon.

 

"A Mercedeshez mért tempóhátrányunk elég nagynak tűnt a biztonsági autó után, de erről az eltérő stratégiák tehettek. Az első etapban azonban Sebastian elég jól tudta tartani a lépést Lewisszal, aki csak nagyjából hét másodperccel tudott elszakadni az első kiállásáig" - mutatott rá. "Egyáltalán nem úgy festett, hogy körönként egy másodpercet adnak nekünk, tehát szerintem közelebb kerültünk hozzájuk. Persze előnyben voltak még, de nem annyira, mint néhány korábbi versenyen."

 



A Red Bullnál ennek ellenére is úgy számolnak, hogy legkorábban a következő szezon elejére dolgozhatják le a hátrányukat.

 

"A szingapúrihoz hasonló pályákon közelebb lehetünk hozzájuk, de tény, hogy a lóerőkben megmutatkozó különbségek továbbra is fontos tényezőt jelentenek. És bár Szingapúrban csökkentettük a lemaradásunkat, az ismét nőni fog Abu Dhabiban és talán Szocsiban. A téli munka lesz számunkra a legfontosabb, amely után remélhetőleg azonnal úgy gördülhetünk majd pályára, hogy azonos szinten leszünk velük" - bizakodott Horner.

 

A címvédőket persze eddig sem akadályozta meg a győzelmek gyűjtésében, hogy ezúttal nem az övéké a domináns autó - Daniel Ricciardo már háromszor, Kanadában, Magyarországon és Belgiumban is ki tudta használni az Ezüst Nyilak botlását.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: