DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Ilyen még úgysem volt: Alonso a Lotushoz mehet?

Kétségtelenül ez az eddigi leginkább elrugaszkodott híresztelés Fernando Alonso F1-es jövőjével kapcsolatban, de német forrás szerint Flavio Briatore azt javasolta a spanyolnak, hogy jövőre a Lotushoz szerződjön, amely csapattól komoly formajavulást vár 2015-re.

Hónapok óta folyamatosan szóban forog, hogy melyik istállóhoz igazol Alonso: beszélnek a McLarenhez való szerződéséről, de arról is, hogy a Red Bullnál Sebastian Vettellel, vagy a Mercedesnél Lewis Hamiltonnal cserélne helyet. Most azonban felmerült egy negyedik csapat is a Lotus képében. És bár a küszködő enstone-i alakulat első ránézésre nem tűnik túl vonzónak egy kétszeres világbajnok számára, második ránézésre már igen - legalábbis Briatore szerint, aki továbbra is szoros kapcsolatot ápol a spanyollal.

 

Jelenleg ugyan a mezőny hátsó felében küszködik a Lotus, de jövőre jó eséllyel megfordulhat az előző két évben is győzelmet szerző istálló szerencséje, hiszen a problémáik fő forrásául szolgáló Renault motorjukat Mercedesre cserélik. Emellett a hírt közlő Sport Bild azt is tudni véli, hogy az elmúlt napokban a Sauber és a Marussia megvásárlásával is szóba hozott kanadai milliárdos, Lawrence Stroll immár a Lotusba való befektetés lehetőségeit is mérlegeli, ami anyagilag is komoly löketet adna az istállónak.

 



Kétségtelen persze, hogy a képbe került istállók közül a Lotus jelentené a legnagyobb rizikót a spanyol számára, hiszen ez a csapat már jelentősen átalakult ahhoz a Renault-hoz képest, amellyel Alonso két világbajnoki címet nyert, és ahol a Ferrarihoz való átszerződése előtt, 2009-ben versenyzett.

 

Egyre inkább biztosnak tűnik viszont, hogy Fernando Alonso tényleg elkötelezte magát az év végi csapatváltás mellett. Hetek, sőt hónapok óta mindenki tűkön ülve várja, hogy a spanyol végre nyilvánosságra hozza döntését, és ha ennek idejét még nem is tudjuk, egy dolog mindenképpen megnyugtathat minket: a nagy nap egyre csak közeledik.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: