DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Bármikor tízcsapatosra csökkenhet a mezőny

A legkisebb F1-es csapat, a nyáron tulajdonosváltáson átesett Caterham a hírek szerint bármikor eltűnhet a mezőnyből.

Sajtóértesülések szerint a Caterham csapata egyre nagyobb bajban van, s a jövő heti Japán Nagydíjon való indulásuk sem biztosított. A holland Telegraaf beszámolója szerint egy a Pirellihez közel álló forrás megerősítette, hogy az olasz gumigyártó már figyelmeztette a csapatot, hogy komoly tartozást halmoztak fel az irányukba, s ha nem fizetnek a Japán Nagydíjig, komoly szankciókra számíthatnak.



 



 

Nem először kerül idén nehéz helyzetbe a Caterham, hiszen a csapat nyáron már közel állt az összeomláshoz, ám akkor egy svájci-közel-keleti befektetőcsoport megmentette őket Tony Fernanders alapító csapatfőnök távozását követően. A nemrég kinevezett új vezért, Manfredi Ravetto szerint arra is megvolt az esély, hogy a Caterham már a Brit Nagydíjon se legyen ott:



 

"Úgy gondolom, hogy a csapat nem állt készen arra, hogy elinduljon Silverstone-ban" - nyilatkozta Ravetto Szingapúrban. "Ám mivel az új vezetés megérkezett, nemcsak Silverstone-ba jutottunk el, hanem most Szingapúrba is. Nem volt könnyű feladat, az anyagi helyzetünk most sem valami egyszerű. Amikor megérkeztünk, kritikus volt a szituáció..."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: