DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Kobayashi talán utolsó versenye el sem indult

A japán versenyző sorsa teljes bizonytalanság a Caterham csapatánál: a népszerű pilóta a spái hétvége óta nem tudja, ott lesz-e a következő versenyeken. Szingapúrban pedig még az ág is húzta: a futam rajtjáig sem jutott el. Csapattársa ellenben egyik legjobb F1-es futamát teljesítette.

A Szingapúri Nagydíj nézői még fel sem ocsúdhattuk, miután a felvezető kör indulásánál Nico Rosberg a rajtrácson maradt, máris egy újabb veszteséggel kellett szembesülniük: Kamui Kobayashi kormányozta autóját az egyik bukózónába. Rosberg végül a bokszutcából el tudott indulni, de a futam a 28 esztendős japán nélkül rajtolt.

 

"Micsoda csalódást keltő vége a versenyhétvégének" - nyilatkozott a csüggedt Kobayashi a verseny után. "A felvezető kör közben egyszer csak nem éreztem az autó erejét, aztán olyan szag támadt, mintha valami égne. Utána pedig hirtelen elveszítettem a fékeket, ezért úgy döntöttem, megállítom az autót, mert veszélyes volt. Nagyon vártam ezt a versenyt, és nagyon sajnálom, hogy nem tudtam harcolni."

 



A csapat azonban mégsem tekint vissza negatívan a hétvégére, Marcus Ericsson ugyanis a nagy rivális, a Marussia mindkét autóját megelőzte. "Micsoda futam! A szezonom egyik legjobbja eddig, ehhez nem fér kétség. Elégedett vagyok az egész csapattal, és örülök nekik. Tisztességes versenyben legyőztük a legközelebbi riválisokat, akikkel a hétvége addigi részében alig győztük tartani a tempót. Nagyszerű volt a stratégiánk, és nem követtünk el hibákat" - mondta a 15. helyen záró svéd.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: