DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hamilton élete legjobb öt versenyére készül

Lewis Hamilton ugyan átvette a vezetést az F1-es bajnoki tabellán, de elmondása szerint ennek ellenére sem érzi, hogy az ő térfelén pattogna a labda a szezon hajrája előtt. Tudja, hogy a végső győzelemhez még öt hibátlan versenyre lesz szüksége.

Hamiltonnak a szezonközépi műszaki hibák és balszerencse-sorozat után sikerült Monzában és Szingapúrban is bezsebelnie az első helyet, eközben pedig Nico Rosberg él át nehéz pillanatokat - nem elég, hogy a legutóbbi futamról pont nélkül távozott, lélektanilag sem állhat már a helyzet magaslatán, hiszen spái ütközése óta többször is kifütyülte már őt a közönség, és Szingapúrban is örömujjongás hallatszott a lelátókról, amikor autója nem tudott elindulni a felvezető körre.

 

"Nem igazán gondolok arra, hogy ezzel most lendületbe jöttem volna, hiszen tudom, hogy ez pillanatok alatt semmivé válhat" - nyilatkozta a váratlan fordulatot hozó hétvége után Hamilton. "Nézzük csak meg Nico helyzetét. Erős eredményeket szerzett és lendületben volt, de egyetlen kiesés azonnal megváltoztatja a dolgokat - én is megtapasztaltam már ezt a múltban. És a három pontos előny ellenére is úgy érzem, mintha még mindig az üldöző szerepében lennék."

 

"Mindig az adott versenyre kell koncentrálnunk, és nem tudhatjuk, mire számíthatunk. Ám ami a teljesítményemet illeti, örülök, hogy ismét a legjobbamat nyújtom, behúzom a pole-pozíciókat és mindent kihozok a versenyekből."

 



Az viszont kétségtelen, hogy a szezon eddigi versenyeinek felét megnyerő brit bajnoki reményei új löketet kaptak a hétvégi események után, és alábbi mondatából kitűnik, nagyon is komolyan gondolja, hogy innen már nem szabad kiadnia kezéből élete talán legnagyobb esélyét.

 

"Biztosra akarok menni azt illetően, hogy ha már csak öt ilyen jó versenyem lesz az életem során, akkor a következő öt legyen az" - jelentette ki.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: