DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

McLaren: Nem lesz bejelentés Japánban

Eric Boullier elmondta, a McLaren többé-kevésbé döntött 2015-ös F1-es pilótafelállásáról, de hozzátette, hogy a Japán Nagydíj hétvégéjén nem jelentik be elhatározásukat.

A szingapúri paddockban az a pletyka járta, hogy Suzukában jelentik be Fernando Alonso visszatérését Wokingba - azon a pályán, amely a McLaren új motorpartnere, a Honda birtokában van. A spanyol kétszeres világbajnok újságíróknak korábban elmondta, jövője néhány héten belül rendeződhet. Azonban arra, hogy lesz-e bejelentés a következő versenyen, Boullier egyértelmű választ adott: "Abszolút nem, nincs tervben, hogy bármit bejelentsünk."

Arról, hogy a döntés megszületett-e már, a versenyigazgató így nyilatkozott: "Többé-kevésbé igen. Többé-kevésbé nyitott és többé-kevésbé eldöntött. Kérem, ne forgassák ki szavaimat."

 




Boullier azt is elmondta, hogy a pilótafelállásról ő és az elnök, Ron Dennis közösen döntenek: "Ez Ronra és rám tartozik. De Roné az utolsó szó, mivel ő a tulajdonosa és elnöke a vállalatnak. A hivatalos eljárás érdekében utoljára az igazgatótanács elé is elvisszük az ügyet. Őszintén szólva azt hiszem, Ron és én egészen nyitottak vagyunk egymással szemben. Vannak saját nézeteink, talán más a fontossági sorrend, de azonos a véleményünk arról, hogy mit várunk, mit szeretnénk, merre akarunk menni."

Jenson Button 2010 óta dolgozik a McLarennél, de a világbajnok szerződése az év végén lejár, míg Kevin Magnussen, aki a csapat junior programjából lépett elő, csak az idei évre kapott lehetőséget.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: