DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Button a verseny végére játszott, de az nem jött el

Jenson Button a 7. helyen gumitakarékos üzemmódban várta az F1-es Szingapúri Nagydíj utolsó köreit, amelyekben a pontszerző helyeken csaták dúltak a minél előkelőbb pozíciókért - de 8 körrel a leintés előtt McLaren-Mercedese felmondta a szolgálatot.

"Végig a futam legvégére készültem, a teljes etap során óvtam az abroncsokat, tudtam, hogy az utolsó öt körben nehéz dolga lesz Valtterinek, aki előttem haladt. Egy másik üzemmódba kapcsoltam az autót, a hajsza pedig egyre izgalmasabbá vált. Azután, néhány kanyarral később az autó egyszerűen meghalt a hajtűkanyarba menet. A hídon keresztül egyszer csak lekapcsolt. Kénytelen voltam megállni."

 

"A verseny legvégét vártam, mert határozottan úgy gondoltam, hogy képes lehetek megelőzni Valtterit. De ez egyszerűen nem működött. Balszerencsés voltam." A sokáig hatodik helyen haladó Bottast szinte mindenki megelőzte a verseny végéig, a finn a 11. helyre, a pontszerző helyeken kívülre esett vissza, az elfogyó gumikon Williamse szinte vezethetetlenné vált.

 



"Jenson kivételesen jól versenyzett a hetedik helyen, okosan osztotta be két kiállásos taktikáját" - értékelte pilótáját Eric Boullier, a csapat versenyigazgatója. "Azután egy vezérlő hibája miatt esett ki, ami különösen keserű csapás volt."

 

A McLaren mindössze egyetlen pontot szerzett a szingapúri versenyhétvégén. Button csapattársa, Kevin Magnussen szintén technikai gonddal küszködött. Az ő autója nem állt meg, épp emiatt azonban kollégájáénál is keményebb versenyt kellett kibírnia. Az ülése annyira felforrósodott, hogy égési sérüléseket szenvedett.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: