DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Kobayashi: Egy jó alvásra van szükség a harc előtt

Kamui Kobayashi, aki jelen állás szerint bármelyik pillanatban elveszítheti F1-es ülését, a 20. rajthelyet szerezte meg a szingapúri időmérő edzésen.

A Caterham japán versenyzője, Kamui Kobayashi pár nappal ezelőtt még abban sem lehetett biztos, hogy egyáltalán ott lehet a szingapúri hétvégén, hiszen miután csapata a Belga Nagydíjra félreállította őt, folyamatosan arról szóltak a hírek előbb Monzát, majd Szingapúrt megelőzően, hogy más valakinek kívánják odaadni az autóját. Monzába csak két nappal az első szabadedzések előtt indult el Tokióból, hiszen ekkor szóltak neki, most azért valamivel kevésbé indult zaklatottan a japán versenyző hétvégéje.



 



 

Az időmérő edzést követően Kobayashi így nyilatkozott: "Elvégeztük a házi feladatunkat, és fejlesztettünk az autón mára. A harmadik szabadedzésen a körülmények nem épp a legjobbak voltak, így a köridőinken nem látszott meg, hogy a teljesítményünk erősebb a tegnapinál" - mondta a japán versenyző, akinek a hírek szerint két hét múlva esedékes hazai versenyén ismételten féltenie kell a helyét.



 

"A lehető legtöbbet hozta ki az autóból az időmérő edzésen, ma este ez volt a lehető legjobb, amit elérhettünk. A holnapi egy hosszú és kihívásokkal teli verseny lesz, szóval fontos, hogy jól aludjak, és harcra készen térjek vissza Szingapúr utcáira" - áll Kobayashi hivatalos nyilatkozatában.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: