DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Alonso bízik új főnökében

A Ferrari az Olasz Nagydíj után jelentette be, hogy megválik elnökétől, Luca di Montezemolótól. Helyét a Fiat vezérigazgatója, Sergio Marchionne foglalta el, Fernando Alonso pedig bízik abban, hogy az új vezető sikert hoz az F1-ben.

Fernando Alonso 2010 óta versenyez a Ferrarinál, a cég elnöke, Montezemolo azonban 23 évig töltötte be a magas tisztséget - mint szinte mindenki máséban, a spanyol fejében is összeolvadhatott a vörös istálló és az olasz üzletember képe. Ennek ellenére nem idegenkedik attól, hogy a vállalat élére új vezető kerül, különösen, hogy Marchionne jó ismerőse.

 

"Sok változás történt idén, a csapatfőnünk megváltozott áprilisban, a motorrészleg vezetője nyáron távozott, most az elnök is elment, miután annyi bajnoki címet szerzett a csapattal. Sok évig a vezetőnk volt. Ez kétségtelenül nagyszerű időszak volt a Ferrari számára, ezért csak jót kívánok neki. Az új elnökünknek pedig sok szerencsét egy remélhetőleg sikeres időszakra" - mondta Alonso, aki a Szingapúrba való utazás előtt a csapat főhadiszállásán beszélt Marchionnével.

 



"Beszéltem Sergióval, akivel már azelőtt is jó kapcsolatban álltam sok éven keresztül. Monzába a versenyre rendszeresen eljön, Austinba, Kanadába is néhányszor, és mindig teljes támogatást nyújt nekünk. Meglátogattam Maranellóban, és ugyanezt láttam. Készen áll a kihívásra. Minden nagy vállalat azért változtat, mert a változtatástól remélik, még jobbak lesznek. Én is ebben reménykedem."

 

Nem csak Alonso beszélt az új elnökről, Marchionne is nyilatkozott már a spanyol versenyzővel kapcsolatban: leszögözte, hogy ő, valamint a finn Kimi Raikkönen jövőre is maradni fognak az alakulatnál, amelynek két világbajnokra van szüksége.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: