DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hamilton: Több hiba már nem fér bele idén

Lewis Hamilton beismerte, hogy attól fél, hogy a hátralévő hat F1-es futam kevés lesz ahhoz, hogy ledolgozza Nico Rosberggel szembeni hátrányát.

Már csak hat verseny van hátra az idei szezonból, Lewis Hamilton lemaradása pedig továbbra is jelentős csapattársával szemben. Hiába nyert hat futamot, míg Rosberg csak négyet, kettővel több műszaki hibája volt, összességében elmondhatjuk, hogy valahányszor közel került volna Rosberghez, valami mindig közbeszólt - a szezon során mindössze egyszer vezette a bajnokságot, sorozatban elért negyedik győzelmét követően, a Spanyol Nagydíj után.



 

A 29 éves pilóta tudja, hogy nem engedhet meg magának több hibát: "Az első versenyt követően máris 25 pont volt a hátrányom, sosem fért volna bele egy baleset" - nyilatkozta 2008 bajnoka. "Azonnal lépéshátrányba kerültem, ezt dolgozom le futamról futamra, semmi sem változott. Nem engedhetem meg magamnak, hogy bármennyit is bukjak."



 



 

"Lassan elfogynak a versenyek, de nem vállalhatok több kockázatot, hiszen már most annyit vállalok, amennyit csak lehet. Nem tehetek mást, mint hogy azt mondom a srácoknak, hogy maradjanak pozitívak, hiszen rengeteg minden történhet még, és rengeteg pontot szerezhetünk még. A velem történtek nagy részének semmi köze nem volt a szerelőimhez és a mérnökeimhez" - mondta Hamilton műszaki hibáiról, melyek két versenyét és több időmérőjét tették tönkre.



 

"Az a legfontosabb, hogy ne a múlton merengjünk, hanem előretekintsünk" - folytatta Hamilton, aki a magyarországi időmérőn történt tűzesetre is visszautalt. "Lenyűgöző, milyen erősek és pozitívak maradtak a mérnökeim és a szerelőim, pedig kemény lehetett számukra azt látni, hogy lángra kap az autóm. Egészen különleges, ahogy sikerült talpra állni ezt követően."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: