DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
Retro

Retro – Három bajnoki cím egy családban

1960-ban ezen a napon született Damon Hill, az első versenyző az F1 történetében, aki bajnok édesapját követően tudott felérni a világ tetejére - 1996 világbajnokát köszöntjük.

Damon Hill egész pályafutása során kétes megítélésben részesült - apja nyomdokaiba lépve meglehetősen későn került be a Formula-1-be, ám visszavonulásakor a tíz legsikeresebb pilóta közé tartozott, és bár gyengébb autókkal is képes volt kitűnni, egyesek szerint jóval többet is kihozhatott volna helyzetéből.

Korábbi F1-es versenyzők utódaként az autósportban próbálkozni egyszerre áldás és átok, mint azt többen is példázták már az évek során. Damon apja, Graham Hill 1962-ben és 1968-ban is elhódította a világbajnoki címet, a mezőny egyik legnépszerűbb tagja volt és legendája csak még tovább mélyült 1975-ben bekövetkezett végzetes helikopter-balesete után. Ez is közrejátszott abban, hogy sokan kételkedve nézték, amikor a későn érkező Damon az 1990-es évek elején felbukkant az F1-ben, ráadásul szinte azonnal az egyik élcsapatnál.

Hill már fiatalon is érdeklődött a versenyzés iránt, ám inkább a motorok, mintsem az autók foglalkoztatták, dacára annak, hogy családjában állandó vendégnek számítottak az F1 olyan nagyságai, mint Jim Clark, Jackie Stewart vagy Stirling Moss. Ám apja hirtelen jött halála 15 éves korában megfékezte törekvéseit, és már 21 esztendős volt, amikor részt vett első motorversenyén. Innen aztán családi unszolásra váltott a biztonságosabbnak gondolt autókra, majd néhány siker után győzelem nélküli szezonok következtek a Formula-3000-ben.



Ilyen nem túl acélos mérleggel kapott lehetőséget 1992-ben a Brabham végnapjait élő és borzasztóan lassú autójában, amit nyolcból két alkalommal tudott kvalifikálni a versenyre, eközben viszont a háttérben a kor sikercsapatának, a Williamsnek a tesztpilótája lett. A dolgok kedvezően alakultak számára azáltal, hogy 1993-ra Nigel Mansell visszavonulása után versenyzői szerződést kapott és zsinórban három győzelemmel tette le a névjegyét a szezon végén, majd a következő évben Ayrton Senna halála nyomán hirtelen a csapat első számú pilótája és motiválója lett.

Az év során ádáz harcot vívott Michael Schumacherrel a bajnoki címért, ami végül az adelaide-i vitatott ütközés révén a németé lett. A következő évben a Benetton már egyértelműen a Williams fölé nőtt, ám egyesek szerint Hill képességei tehettek róla, hogy a grove-iak nem tudták felvenni a harcot, hiszen a kritikusok még mindig csak a második vonalba tartozó pilótának tartották a britet.

"Egyes emberek azt hiszik, hogy csak azért vagyok itt, mert szép mosollyal és híres névvel rendelkezek" - mondta akkoriban. "Nos, ez nem így van. Számtalanszor leírtak már a karrierem során, de a tény, hogy itt vagyok a Williamsnél, éppen a sikeréhségemről és az elhivatottságomról árulkodik. A csapat számára is természetes, hogy olyasvalakibe fektetik a hitüket, aki ténylegesen elvégzi a munkát, mint olyanba, aki azt mondja, hogy ő is képes lenne rá." 

Ám a Williamsnél is voltak kételyek, hiszen 1996-ban hiába nyerte meg végre Hill a világbajnokságot újonc csapattársa, Jacques Villeneuve ellenében, az istállónál már leigazolták a helyére Heinz-Harald Frentzent, így kénytelen volt új munkaadó után nézni. Ekkor már csak a mezőny hátsó fertályában tanyázó Arrowsnál talált helyet, akikkel nem is tudott tündökölni, leszámítva egyetlen versenyt, hiszen a Magyar Nagydíjon a semmiből előbukkanva a 3. helyre kvalifikált, majd a Schumacher ellen bemutatott merész előzése után az utolsó pillanatokig haladt a valószerűtlen győzelem felé, mígnem az utolsó körben egy hidraulikus hiba miatt autója lelassult és Villeneuve meg tudta őt előzni a cél előtt.

Hill a következő évre a Jordanhez szerződött, ahol a műszaki hibákkal fémjelzett szezonkezdet után lendült csak formába, és az esős, több emlékezetes eseményt szolgáltató Belga Nagydíjon az istálló első győzelmét is megszerezte, miután Michael Schumacher kiesett az élről, a szintén a Jordant vezető Ralf Schumachernek pedig megtiltotta a csapat, hogy előzési kísérlettel kockáztassa a kettős győzelmet. 

Ez volt Hill utolsó, 22. diadala, amivel akkor a győzelmi örökranglista 10. helyén állt, és elmondhatta magáról, hogy egyedüliként apja után ő is világbajnok tudott lenni az autóversenyzés királykategóriájában. Az 1999-es szezont már motiválatlanul teljesítette, távozását pedig ezúttal is Frentzen érkezése gyorsította fel, aki futamgyőzelmekért harcolva vetett rossz fényt a 40. életévéhez közeledő bajnokra.

Damon Hill a szezon végén visszavonult, és bármennyi kritika is érte, az kétségtelen, hogy kulcsfontosságú szerepet töltött be a Senna, Prost, Piquet és Mansell nevei által fémjelzett "nagy négyes" távozása által hagyott űr betöltésében az előző évezred végén. A versenyzéstől pedig azóta sem szakadt el: öt éven át a Brit Versenyzői Klub elnöke volt, szakértőként állandó résztvevője az F1-es hétvégéknek, és sokáig fia autóversenyzői karrierjét is egyengette, aki viszont 22 évesen úgy döntött, nem kívánja folytatni a nagyapja és apja által kitaposott utat.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: