DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A Renault pole-pozícióval akar bizonyítani

Azt már tudják, hogy versenyt nyerni képesek, a következő céljuk erőből pole-pozíciót elérni - közölte a Renault Formula-1-es főnöke, Remi Taffin.

Bár szezon elején úgy tűnt, a három motorszállító közül a franciák felkészülése sikerült a leggyengébben, a Red Bull és Daniel Ricciardo révén már három futamgyőzelmet elértek. A pole-pozíciók terén azonban egyoldalú a mérleg: 12 rajtelsőség a gyári Mercedes, 1 a Williams-Mercedes nevéhez fűződik. Két olyan pálya, Szingapúr és Suzuka következik, amely a bennfentesek szerint kedvez a Red Bullnak, itt pedig a Renault rajtelsőséggel bizonyítaná versenyképességét.

 

"Azt tudjuk, hogy képesek vagyunk nyerni, és olyan pozícióban állunk, ahol meg tudunk ragadni minden lehetőséget erre" - mondta Remi Taffin, a pálya menti műveletek igazgatója. "De amit ténylegesen most szeretnénk elérni, az a pole-pozíció, hogy megmutassuk a tiszta sebességünket. Ilyen helyzetből pedig egyértelműen könnyebb lenne versenyt nyerni."

 



Taffin arról is beszélt, a Renault gyakorlatilag már kihozta a maximumot idei V6-os erőforrásából. "A legtöbb erőfeszítésünk, hogy elérjük, amit el akartunk érni, már mögöttünk van ebben az évben. A pályán ennek a munkának a gyümölcsét szüreteljük le, a helyes irány pedig már az, hogy optimalizáljuk a teljesítményt, és ezt megismételjük minden egyes versenyen."

 

"Ez a legfontosabb. Már ismerjük a teljesítményt, tudjuk, hogyan érjük el bármikor, amikor akarjuk. Egy kicsivel próbálunk többet hozni versenyről versenyre az év végéig. De ha a középpontban az is van, hogy a legtöbbet hozzuk ki ebből az évből, a következőre akkor is kell fókuszálnunk."

 

A Renault csapatai közül a legelőkelőbb helyen a Red Bull áll, amelynek konstruktőri második helye egészen biztos. Ehhez képest a Toro Rosso csak hetedik, a Lotus nyolcadik, a Caterham pedig utolsó a bajnokságban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: