DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Szám szerint - Ez lenne az emberi tényező?

Komoly fejtörést okoz, ha az ember, azaz a versenyző szerepét próbáljuk felmérni egy verseny, vagy akár a bajnokság eredményében.

Ezt nevezhetjük sokatmondóan "emberi tényezőnek". Az ábrázolásáért folyó próbálkozások akkor botlanak meg, amikor el szeretnénk választani az embert a géptől. Ilyet mindig csak jelképesen tehetünk. Készítettem egy olyan táblázatot, ahol a csapat eredményességét alapul vettem, és ehhez hasonlítottam a versenyzőkét. Ez egy érdekes gondolatkísérlet, kérem ezt így is kezelni.



 

Az alábbi példával érzékeltetem azt általam kitalált képletet: 2013-ban a Ferrari a konstruktőri világbajnokság harmadik helyezését érdemelte ki. Ha tehát ennél a csapatnál volt két jobb és hatékonyabb egység (Red Bull és Mercedes) - azaz négy pilóta -, akkor a Ferrari versenyzőinek az ötödik és a hatodik helyen "kellett volna" végezniük.



 

Ehelyett viszont azt látjuk, hogy Alonso az imponáló második (!) helyet szerezte meg, Massa azonban nem hatodik lett, hanem csak nyolcadik. Alonso tehát kifejezésre jutatta azt a bizonyos emberi tényezőt, ő felfelé vitte a csapatát. Massa azonban elmaradt az "elvárható" teljesítménytől. Hülkenberg teljesítménye egészen szenzációs volt.



 



 



 

Sorba raktam tehát a 2013-as évad szereplőit, az efféle emberi tényező alapján.



 

Ennek a kimutatásnak a vesztese mindenképp Vettel, akinek az egyéni teljesítménye így sajnos nem mutatható ki, mivel a legjobb csapatban nem lehetett az elsőnél jobb helyen végezni! Ő a kivétel, akivel a matematika bánt el - azonban a többi kormánygomb-nyomogató aszfaltbetyár esetében megáll a lábán ez a képlet, és komoly tanulságokkal is szolgál. Például azt is megmutatja, hogy (talán) miért nem volt elégedett Perezzel a McLaren.



 

2013  

Csapat
helyezése

"elvárható"
helyezés

Hivatalos
helyezés

különbség
Alonso Ferrari 3 5 2 -3
Hülkenberg Sauber 7 13 10 -3
Raikkönen Lotus 4 7 5 -2
Ricciardo

Toro Rosso

8 15 14 -1
Vettel

Red Bull

1 1 1 0
Grosjean Lotus 4 7 7 0
Button McLaren 5 9 9 0
Vergne

Toro Rosso

8 15 15 0
Bottas Williams 9 17 17 0
Hamilton Mercedes 2 3 4 1

di Resta

Force India

6 11 12 1
Maldonado Williams 9 17 18 1
Webber

Red Bull

1 1 3 2
Perez McLaren 5 9 11 2
Sutil

Force India

6 11 13 2
Massa Ferrari 3 5 8 3
Rosberg Mercedes 2 3 6 3
Gutierrez Sauber 7 13 16 3


 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: