DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A Ferrari új elnöke is megismételte: Maradnak a versenyzők

Az istálló csapatfőnöke, Marco Mattiacci már korábban igyekezett mindenkit meggyőzni arról, hogy a Ferrari idei pilótapárosa, Fernando Alonso és Kimi Raikkönen maradni fog a következő szezonban is. Most a vállalat új feje, Sergio Marchionne is elmondta mindezt.

A legújabb híresztelések szerint a Ferrari körüli utóbbi változások ingathatják meg a pilótapáros biztosságát - az elnökcsere mellett épp a napokban hunyt el váratlanul a fontos spanyol szponzor, a Santander vezetője, ez pedig lépésre szánhatja el Fernando Alonsót, akit az eredménytelenség egyre türelmetlenebbé tesz, a McLaren-Honda viszont jelentős összeggel igyekszik elcsábítani.

 

"Ők (Alonso és Raikkönen) folytatni fogják velünk" - szögezte le Marchionne a spanyol El Mundo Deportivónak. "Mert két nagyon erős versenyzőről van szó, akik a projekt szívét jelentik, két világbajnokról. Nekünk csak az a dolgunk, hogy olyan autót adjunk nekik, amely megfelel a tehetségüknek, és akkor kétségtelenül újra a csúcson lesznek."

 

A német Speed Week szerint az új nagyfőnök, aki egyben a Fiat vezérigazgatója is, megígérte, hogy minden szükséges anyagi forrást biztosítani fog a Ferrari számára, egy fizetésemelés talán segíthet Alonsót meggyőzni a maradásról.

 



Kimi Raikkönen menedzsere, Steve Robertson a finn Turun Sanomatnak megerősítette, a változások ellenére versenyzője maradni fog a csapatnál. "Kimi szerződése a Ferrari versenycsapattal van megkötve, nem di Montezemolóval" - fogalmazott.

 

A Ferrari nem elég, hogy nem tud a bajnoki címekért harcolni, a ponttáblázatokon is egyre hátrébb csúszik: a konstruktőrök között már csak a negyedikek, Fernando Alonso az egyéni versenyben ötödik. Kimi Raikkönen a tizedik pozícióban áll. A csapat neve mellett két dobogó szerepel, ilyen rossz szezonjuk pedig utoljára 1992-ben volt, Jean Alesi és Ivan Capelli csupán kétszer tudott a legjobb három közé vergődni. 1993 sem sikerült sokkal jobban három pódiummal - és az volt az utolsó szezon, amikor a Scuderia egyetlen futamot sem tudott megnyerni"

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: