DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Hamilton építene a monzai győzelemre

Lewis Hamilton továbbra is lehajtaná a fejét és folytatná azt a munkát, amelyet az Olasz Nagydíjon megkezdet.

Miután 29 pontos hátrányba került mercedeses csapattársával, Nico Rosberggel szemben az egyéni világbajnokságban, Hamilton megkezdte hátrányának ledolgozását azzal, hogy Monzában legyőzte a német pilótát, ezzel a brit megszakította saját, három futam óta tartó nyeretlenségi sorozatát.

"Szeretném azt gondolni, hogy ez a győzelem egy alap, de nem tudom, mi fog történni innentől kezdve" - közölte Hamilton a Press Association Sportnak. "A hétvége során volt néhány problémám, kihagytam szinte az egész második szabadedzést, majd az időmérő edzésen a Q2-ben az autó ismét nem akart elindulni, de szerencsére végül elindult. Ami a verseny rajtját illeti, lehetett volna sokkal rosszabb is. Ez volt a legjobb történés, figyelembe véve, hogy nem tudtam elindulni megfelelően."




Hamiltonnak nem könnyű a 2014-es szezon, háromszor esett ki a versenyen, miközben az időmérő edzésen is többször voltak problémái.

"Ezek a problémák folyamatosan felbukkannak. Paddy azt mondta: Ez nagyon szerencsétlen helyzet, mindig csak a te motorjaiddal van gond. Remélhetőleg sikerült jól megoldani a problémát. Most csak előre tekintek, lehajtom fejem és nem látom okát, miért ne lehetne gyorsan az élre kerülni."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: