DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Raikkönen már Szocsira készül a Ferrari szimulátorában

Nem állt meg az élet a Ferrari maranellói főhadiszállásán a vártnál gyengébben sikerült hazai Olasz Nagydíj után sem, sőt, a pilóták és a mérnökök még nagyobb elánnal vetették magukat bele a munkába, hogy lehetőleg mihamarabb jó eredményekkel feledtessék a tifosival a monzai fiaskót.

Hétfőn a csapat mindkét világbajnok pilótája, Fernando Alonso és Kimi Raikkönen is munkára jelentkezett Maranellóban, egyértelművé téve a csapat dolgozói számára, őket is idegesíti a gyenge monzai szereplés, amire egyetlen lehetséges választ tudnak elképzelni: még keményebben dolgozni, mint eddig.

 

Néhány kötelező jellegű szponzoresemény teljesítése után Alonso egy sor technikai megbeszélésen vett részt a csapat mérnökeinek társaságában, ahol a szezon utolsó hat versenyének stratégiáját és terveit egyeztették, kezdve a két hét múlva esedékes Szingapúri Nagydíjjal, ahol a hungaroringihez hasonlóan bravúros szereplésben bíznak a pálya technikás karakterisztikája folytán.



Amíg Alonso az év hátralevő részét tervezte a csapattal, addig Raikkönen a "Leave me alone" jegyében magányosan tesztelt a Ferrari szimulátorában, ahol már az október 12-i Orosz Nagydíjra készült. Ezek voltak a finn első virtuális körei a szocsi pályán, ami bizonyos tekintetben hazai futama is lesz, hiszen Finn Nagydíj nem szerepel a Formula-1 versenynaptárában, és az orosz helyszín lesz térben a legközelebbi verseny, amelyre a finn szurkolók kilátogathatnak.

 

Alonso egyébként már múlt héten megkezdte az ismerkedést az orosz pályával, ő is a Ferrari szimulátorának segítségével barátkozott a Formula-1 legújabb versenyhelyszínének nyomvonalával. Hétfőn természetesen Marco Mattiacci csapatfőnök felügyelte a munkálatokat Maranellóban, ahol az elnök, Luca di Montezemolo is megjelent, hogy személyesen ösztökélje még elszántabb munkára övéit.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: