DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Vettel: Néha a spanyolok is jobban hisznek bennem, mint a csapatom

Sebastian Vettel versenyről versenyre alulmarad új csapattársával, Daniel Ricciardóval szemben, egy nyilatkozatban pedig kibukott belőle: szerinte ebben a Red Bull istállójának is szerepe van...

Az Olasz Nagydíj kiválóan mutatta azt, ami egész szezonban zajlik a címvédő csapatnál: Sebastian Vettel előrébb volt a rajtrácson, mint Daniel Ricciardo, a futam nagy része során előkelőbb pozíciókban haladt, végül azonban mégis az ausztrál szelte át hamarabb a célvonalat. ötödik lett, Vettel pedig csak a hatodik.

 

A Belga Nagydíjon - amelynek elején Vettel dobogós helyen tartózkodott - még ennél is nagyobb szakadék alakult ki kettejük között, Ricciardo győzött, a címvédő bajnok az ötödik lett. Ennek kapcsán tette fel a kérdést a Forma-1 hivatalos oldala a német versenyzőnek: nincs-e olyan érzése, hogy a csapat nem áll teljesen mögötte? Ezt Vettel tagadta.

 

A monzai verseny leintése után azonban barátságos hangvételű interjút adott egy spanyol tévécsatornának, ahol a motorsport.com szerint a következők hangzottak el: "Úgy tűnik, hogy néha a spanyol tévé is jobban hisz bennem, mint a saját csapatom."

 



Helmut Marko, a Red Bull csapatfőnöke természetesen igyekezett megmagyarázni az elhangzottakat. "Ez csak az első érzelem volt, ami elhagyta őt. Természetesen csalódott volt, hogy a csapattársa legyőzte, annak ellenére, hogy az időmérőn még jobban végzett Ricciardónál. Szerintem ez egy teljesen normális reakció volt" - mondta az osztrák a német Skynak.

 

Vettelt szintén dühítheti, hogy Ricciardo, aki a bajnokságban legközelebb áll a Mercedes párosához, állítólag azt kérte a csapattól, kapjon első számú státuszt, a német pedig őt segítse. Christian Horner cáfolta, hogy a Red Bull tervezne ilyet. "Hagyjuk őket szabadon versenyezni. A pontkülönbség már óriási, ezért nem lenne értelme beavatkozni kettejük versenyzésébe."

 

Mindeközben a McLaren igyekszik Vettel szolgálatait megkaparintani 2015-re, sajtóértesülések szerint pedig a versenyző gondolkodási időt kért.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: