DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Egyelőre nem ismert Bottas rossz rajtjának oka

Valtteri Bottas a harmadik helyről kezdhette meg az Olasz Nagydíjat, amelyet végül negyedikként zárt: eközben azonban egészen a tizenegyedik pozícióból kellett visszakapaszkodnia egy gyenge start után.

Bottas egy sorral a pole-pozíciós Lewis Hamilton mögül indult, aki szintén rosszul jött el, három pozíciót vesztett - de a finnek még ennél is gyatrábbra sikerült a kezdés, a tizedik helyig csúszott vissza, az első kör folyamán pedig még Kimi Raikkönen is megelőzte. Versenye végül kitűnően alakult, számos előzéssel jött vissza a legjobb négy közé.

 

Ennek ellenére a csapatot foglalkoztatja, hogy mi történt az indulásnál. Rob Smedley az Autosportnak beszélt: "Vizsgáljuk. Pillanatnyilag nem vagyunk 100 %-ban biztosak. Kezdetben azt gondoltuk, hogy kuplunghiba, de amikor megnéztünk a kuplung és a nyomaték teljesítményét, úgy tűnt, hogy rendben működnek" - mondta a csapat teljesítményért felelős igazgatója.

 



"Úgy tűnt, hogy csak szörnyen kipörögtek a kerekei. Azt hiszem, a tapadás alacsony volt, és nem érezte, hol van a határa, továbbá nem tudta felmelegíteni a gumikat megfelelően. Ahogy Felipe sem. össze kell vetni minden aspektust, hogyan tudott Felipe jobban indulni. Ő is azt mondta, hogy a tapadás rossz."

 

Valtteri Bottas is a kerekek kipörgésére panaszkodott: "A gumik elérhető tapadásához képest azt gondolom, túl agresszívek voltunk a kuplunggal. A formációs kör eleje, ahol mindig elvégezzük az utolsó gyors ellenőrzéseket, kissé rosszul sikerült, mivel Lewis Hamilton lassan jött el - talán ez okozott egy kis galibát. De az egyértelmű, hogy a gumik nem voltak az optimális tartományban. Gyenge rajtom volt, de az egész folytatódott a kettes kanyar után is. ötödik sebességig kipörögtek a kerekek."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: