DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Újra felütötte fejét a három autóról szóló pletkya

A monzai paddockban jelenleg többek közt a csapatonkénti három autóról, a Lotus-Mercedes házasság bedőléséről és a Sauber esetleges tulajdonosváltásáról szólnak a hírek - bár a legtöbb felvetést azonnal cáfolták.

Felbolydult a monzai paddock, jelenleg a lehető legkevesebb szó esik a három órával ezelőtt véget ért Olasz Nagydíjról és Lewis Hamilton győzelméről. Adam Parr, a Williams korábbi vezérigazgatója nemrég a következő üzenetet osztotta meg a Twitteren: "Ez az utolsó éve az általunk ismert F1-nek. 2015-ben nyolc csapat versenyez a bajnoki címért, közülük egyesek három autót indítanak majd."



 

Természetesen ez nem több egyszerű pletykánál, sőt a Formula.hu helyszínen tartózkodó munkatársának többen, így például Toto Wolff is kifejtették, hogy ostobaság ez a híresztelés. A pletyka alapját az adhatta, hogy ha a nehéz helyzetben lévő csapatok közül akár csak kettő is megszűnik, az azt jelentheti, hogy a szerződésben vállalt 20-as létszám alá esik a mezőny. Erre megoldást jelenthet a régi terv megvalósítása, a háromautós csapatok bevezetése - jobban mondva visszahozása, hiszen a hetvenes évek végéig nem volt semmi rendkívüli abban, hogy egy konstruktőr kettőnél több autót nevezzen.



 

A bajban lévő csapatok közül a Caterhamről és a Sauberről is sok szó esik most, előbbi a nyáron kinevezett Christijan Albers váratlan távozása miatt került a figyelem középpontjába. Albers távozása okát nem nevezte meg, de a paddockban terjedő pletykák szerint nem feltétlenül családi okok állnak emögött, hanem az, hogy az új befektetők pénze nem érkezett meg az istállóhoz - ebbe az irányba mutat az is, hogy a Caterham újabb és újabb versenyzők autóba ültetésével igyekszik pénzhez jutni.



 



 

A Sauber szintén tulajdonosváltás előtt állhat: a nagyon rossz anyagi helyzetben lévő istállót a motorsport.com értesülései szerint az autóőrült kanadai milliárdos, Lawrence Stroll veheti át, akit korábban a CVC-üzletbe kívánt bevonni Bernie Ecclestone. Egy újabb szenvedő csapatról, a Lotusról pedig az a hír terjedt el, hogy anyagi okok miatt mégsem váltanak Mercedes-motorokra jövőre, ám ezt a helyettes csapatfőnök, Federico Gastaldi azonnal cáfolta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: