DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Vettel javulásra vágyik, Ricciardónak gondjai voltak

Az idén megszokottól eltérően ezúttal Daniel Ricciardónak adódtak gondjai a Red Bull-lal, de Sebastian Vettel is úgy érzi, hogy van még mit kezdeni az autóval.

Sok más versenyző mellett Sebastian Vettel is véleményt alkotott a Parabolica bukóterének leaszfaltozásáról - ám ő kollégáival szemben már úgy tehette meg ezt, hogy ki is próbálta a (legalábbis részben) megújult kanyart a szabadedzésen. A német pilóta ezt követően megerősítette, amit Button és Massa is sejtett: "Nem lett gyorsabb. Erre való a szabadedzés: kipróbáltam, mennyit engedhetek meg magamnak a Parabolica megváltozása után."



 



 

A négyszeres bajnok egyébként a hatodik, illetve a hetedik helyen zárta a két edzést, de úgy érzi, hogy holnapra még javíthatnak a tempón. "A mai napom egész jó volt azt tekintve, hogy mennyi kört tettünk meg, és mennyi dolgot ki tudtunk próbálni" - mondta Vettel. "Mindig fontos, hogy a péntek sikeres legyen, és ezáltal a hétvége hátralévő részére is építhessünk. Valamivel elégedettebb vagyok, mint korábban, de elég csúszós volt a pálya. Nagyon alacsony a tapadás, sőt itt a leszorítóerő is, és bár nem voltak igazán nagy problémáink, bizonyos gondok azért adódtak, szóval ennél azért lehetünk még jobbak is."



 

Vettel csapattársa, Daniel Ricciardo motorhiba a délelőtti gyakorlás egy részét kihagyni kényszerült, és a délutáni edzést is csak a tizedik helyen zárta, igaz ez betudható annak is, hogy értékes gyakorlási időt veszített el. "Kiiktattuk a motorhibát" - mondta Ricciardo délután. "A srácok végeztek némi változtatást, így nem kellett a teljes motort kicserélni. Még mindig jók vagyunk, jobb, ha ez pénteken történik, mint ha később. Egy kis időt veszítettünk, de végül rendbejött minden, nem lesz gond holnap!"

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: