DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Erőforrások: A mezőny negyede a kritikus határon

A nyolc Renault-motoros autóból már öt érte el a kritikus ötös határt valamelyik erőforráselem tekintetében, a többi tizennégyből viszont csak egy.

Az egy szezonban felhasználható motorokra vonatkozó szabály idén már alkotóelemenként kezeli az erőforrásokat, mindegyik elemből összesen ötöt használhat el egy-egy versenyző. Ha valamiből be kell építeni a hatodikat, tízhelyes rajtbüntetést kap a pilóta, míg egy újabb hatodik elemért már csak öthelyest, az első "hetedikért" viszont megint tízet.



 



 

Rajtbüntetést még senki nem kapott ebből az okból, de többen igen közel állnak hozzá. A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel autójában már az ötödik belső égésű motor dolgozik, s a német pilóta maga is beismerte, hogy aligha ússza meg az évet ilyen büntetés nélkül. A Lotus és a Toro Rosso versenyzői már mindannyian legalább egy elemet tekintve elérték az ötös határt, így a Renault-motoros csapatok közül egyedül a Caterham az, ahol még egyik autó sem érte el a kritikus számot.



 

A 14 nem Renault-motoros versenyzők közül egyedül Jules Bianchi érte el ezt a számot, Marussiájába már több egységből is be kellett szerelni az ötödiket.



 

    ICE TC MGU-K MGU-H ES CE
Vettel Red Bull 5 4 4 4 2 4
Ricciardo Red Bull 4 3 4 3 2 3
Hamilton Mercedes 4 4 4 4 3 3
Rosberg Mercedes 4 4 4 4 3 3
Alonso Ferrari 4 3 3 3 3 4
Raikkönen Ferrari 4 3 3 4 4 4
Grosjean Lotus 4 5 4 4 3 3
Maldonado Lotus 5 5 5 5 4 3
Button McLaren 4 4 4 4 3 3
Magnussen McLaren 4 4 4 4 3 3
Hülkenberg Force India 4 4 4 4 3 3
Perez Force India 4 4 4 4 3 3
Sutil Sauber 4 4 4 4 4 4
Gutierrez Sauber 4 4 4 4 3 5
Vergne Toro Rosso 4 4 5 4 3 3
Kvjat Toro Rosso 5 4 5 3 2 2
Massa Williams 4 4 4 4 2 3
Bottas Williams 4 4 4 4 3 3
Bianchi Marussia 5 5 4 5 3 4
Chilton Marussia 4 4 4 4 3 4
Kobayashi Caterham 4 4 3 4 3 4
Ericsson Caterham 4 4 3 3 2 3

A rövidítések feloldásaICE = belsőégésű motor
TC = turbófeltöltő
MGU-K = kinetikus energiavisszanyerő-rendszer
MGU-H = hőenergiavisszanyerő-rendszer
ES = energiacella
CE = vezérlő elektronika

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: