DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Button meglepődött Grosjean kijelentésén

Jenson Buttont meglepte Romain Grosjean azon kijelentése, hogy Fernando Alonso kulcsfontosságú szerepet játszik a Formula-1 idei pilótamozgásában.

Grosjean elmondta, addig nem dönt jövőjéről, míg ki nem derül, mi történik Alonsóval a Ferrarinál. A spanyol pilótát már összehozták a McLarennel, azonban miután Alonso kijelentette, szeretne a Ferrarinál maradni, Button közölte, ez nem okozott számára meglepetést.

"Ez nem változtat egyáltalán ügyemen" - mondta el Button. "Semmin nem változtat, mivel mindig a Ferrarinál marad."

Grosjean kijelentéséről Button elmondta: "Meglepődtem rajta. Tudom, a pilóták azt mondják, nem olvassák a sajtót - csak akkor nem olvasunk azonban újságot, amikor valami bődületes marhaságot mondanak rólunk -, de csak úgy teszünk, hogy nem olvassuk! Ez meglepett engem valóban. Nem hiszem, hogy ő lenne a pilótapiac kulcsa, a két McLaren pilóta a kulcs, azt kell mondjam."




Button közölte, nem szándékozik még visszavonulni és hozzátette, a BBC-nek Spában adott interjúban egy jövőjét firtató kérdést másképpen válaszolt meg.

"Azt mondtam, ha nem versenyzem a szezon végén, akkor legyen úgy. Ennyit mondtam. Ha nem lesz ülésem a szezon végén, akkor legyen úgy. Nem tudok még sok mindent! De nem akarok még évekig visszavonulni, azonban amikor többször felteszik ugyanazt a kérdést, akkor próbálsz mindig másképpen válaszolni, hogy ne legyél unalmas."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: