DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

A Lotus párhuzamosan fejleszti két autóját

A Lotus helyettes csapatfőnöke, Federico Gastaldi elmondta, még nem fordították minden figyelmüket a 2015-ös autóra, próbálnak még többet kihozni az idei E22-ből.

Gastaldi közölte, miközben 2015-ös autójukon dolgoznak, rendelkeznek elegendő forrással ahhoz, hogy az idei autón is fejlesztéseket végezzenek.




"Kijelentettük, hogy a szezon második felében szeretnénk mindent kihozni az E22-ből és a novemberi, Abu Dhabi-i versenyig pontokat szerezni" - mondta el Gastaldi. "A csapat erre koncentrál, valami jutalmunk legyen a 2014-es szezonból, amely kihívást jelent több ok miatt. Természetesen a Formula-1-ben mindig előre kell gondolkozni és már megkezdtük a 2015-ös projektet, de forrásainkkal egyidejűleg mindkét autóval foglalkozunk. Sok minden várható rövid- és hosszú távon Enstone-ban."

Eddig a 2014-es szezon nehéz a Lotus számára. Jelenleg nyolc megszerzett ponttal a konstruktőri bajnokság nyolcadik helyét foglalják el.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: