DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Bottas kész hosszabbítani a Williamsszel

Valtteri Bottas készen áll arra, hogy meghosszabbítsa Formula-1-es szerződését a Williamsszel, akivel folytatja 2015-re megállapodásának véglegesítését.

A grove-i csapat opciós joggal rendelkezik Bottasszal szemben a jövő évre és miután eddig sikeres szezont tudhat maga mögött, a finn pilóta kész arra, hogy Felipe Massa csapattársa maradjon - akinek élő szerződése van a jövő évre.

Habár más csapatok is érdeklődnek Bottas iránt, a finn egyértelműsítette, a Williamsnél képzeli el jövőjét.

"Nem látok okot arra, hogy jelenleg másfelé érdeklődjek" - mondta el Bottas az új szerződésével kapcsolatban. "De túl korai erről beszélni - jobb várni a megerősítésig és akkor beszélünk, amikor lesz mit mondani."
A Williams az idei évben feljavuló formát mutat, miután a Renault-ról Mercedes erőforrásra váltott. A grove-i csapa
t jelenleg a Ferrarival harcol a konstruktőri bajnokság harmadik helyéért.




Bottas úgy látja, mivel a 2015-ös szezonra alig változnak a szabályok, a Williams továbbra is jó formát mutathat.

"Úgy érzem, ez a csapat még nem ért a csúcsra. Úgy gondolom, az irány jó és bízom benne, hogy ez a csapat még jobb lesz, mint az idei évben. Ezért bizakodom, hogy itt folytathatom a munkát."

A finn pilótát nem érdekli az a tény, hogy 2016-ra több élcsapatnál - így a Ferrarinál, Red Bull-nál és a McLarennél - is üresedés lehet

"Néhány jó szakember áll mögöttem, akik ezen gondolkoznak, így én nem akarok ennyire előre tervezni. Csak a jelenre koncentrálok, az idei évre, majd amikor tudjuk, mi lesz jövőre, akkor arra koncentrálunk, majd meglátjuk."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: