DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Alonso: Semmi különlegeset nem értem el itt soha, de talán...

A negyedik helyről induló Fernando Alonso a dobogót veszi célba a Belga Nagydíjon. A spanyol különösen elégedett rajtpozíciójával annak tükrében, hogy elmondása szerint még sosem ért el kiemelkedő eredményt Spában - ellentétben csapattársával.

"A negyedik pozíció jó, de olyan emberek vannak körülöttünk, akiknek erős a versenytempójuk, mint Ricciardo vagy a Williamsek, ezért kemény csatát kell majd vívnunk a dobogóért" - hívta fel a figyelmet az esős időmérőn remeklő Alonso, akit Sebastian Vettel előz meg a rajtrácson, majd Daniel Ricciardo és Valtteri Bottas követ.

 

"A hétvége úgy egészében pozitív meglepetést okozott. Még meglátjuk, hogyan fogjuk befejezni. Remélhetőleg erős pontokat gyűjtünk majd. Arra számítottunk, a Williams kifejezetten erős lesz itt, de talán az esős körülmények elrejtették a valódi sebességüket, és a szárazon igencsak versenyképesek lesznek majd."

 



"Emellett ez egy olyan pálya, ahol még semmi különlegeset nem értem el soha. Ez mindössze a második legjobb időmérőm volt 2007 és a McLaren óta, de most a Williams előtt vagyok, a csapattársamat pedig egy másodperccel előztem meg, aki már négyszer nyert a pályán. Ez egy tökéletes hétvége eddig" - nyilatkozott bizakodva a kétszeres világbajnok.

 

Abban az évben Alonso a harmadik helyről indult, a versenyt ugyanott fejezte be. Nyernie még sosem sikerült a legendás helyszínen, ám dobogón már három alkalommal állt, tavaly második lett, 16 másodperccel elmaradva Sebastian Vettel mögött. A 2007-es harmadik mellett még 2005-ből tud egy második helyezést felmutatni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: